Kónya Ádám harmadszor is rajthoz áll a téli olimpián, de mint korábban mondta, ez lesz az utolsó alkalom.
Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról, nyelvismeretéről ősszel - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Novák Katalin elmondta, a kormány nemrégiben fogadta el az idegennyelv-tanítás hatékonyságának fejlesztéséről szóló kormányhatározatot. Ez tartalmazza a felmérés elkészítését is, amellyel szeretnék megnézni, mi az oka annak, hogy a fiatalok napjainkban kevéssé szereznek nyelvvizsgát, illetve, hogy a nyelvtudásuk elmarad az európai átlagtól. Azt látják, hogy bár a nyelvismeretük nő, javul, de az ezt igazoló nyelvvizsga megszerzésében nem nőnek érdemben az arányok.
Novák Katalin beszámolt a Nyelvtanulással a boldogulásért pályázatról, amelynek 3,3 milliárd forintos kerete van, és az első beadási határideje augusztus 30-án zárul. A program arról szól, hogy
Ösztöndíjakkal segítik a külföldi nyelvtanulást, erre 14 milliárd forint áll rendelkezésre, és közel 20 ezer fiatalt támogattak. Ezzel a gyakorlatban is ki tudják próbálni a fiatalok a nyelvtudásukat - mondta Novák. Hozzátette, az a céljuk, hogy a nyelvvizsgához minél könnyebben, egyszerűbben tudjanak hozzájutni a fiatalok.
Emlékeztetett, január 1-től lép életbe, hogy az állam visszatéríti a vizsgadíját azoknak a 35 év alatti fiataloknak, akik az első idegen nyelvből a nyelvvizsgájukat közép- vagy felsőfokon megszerzik. Ez praktikusan annyit jelent, hogy a 35 évnél fiatalabb vizsgázó, az igazolás benyújtása után megkapja a vizsga díját, maximum 34 500 forintot. Ez az összeg a jelenlegi rendszerben az emelt szintű érettségi díja, és így lehet akár felsőfokú vizsgát is tenni. Az Új Nemzedék Központon keresztül zajlik majd az adminisztráció, az ügyintézés, és mindent elektronikusan kell benyújtani, papírmunka nem lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Alapvetően azokat a nyelveket lehet választani, amelyekből emelt szintű érettségi van, és a honosítás díját, illetve minden, akkreditált nyelvvizsga központban szerzett nyelvvizsga díját a fenti összegig megtérítik.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







