Diákok ezrei vártak erre: visszatérhet az Erasmus
A brit kormány forrásai szerint a diákcsere 2027-ben indulhat újra, de egyelőre kérdéses, mi lesz a brexit után létrehozott Turing-program sorsa.
A brit kormány forrásai szerint a diákcsere 2027-ben indulhat újra, de egyelőre kérdéses, mi lesz a brexit után létrehozott Turing-program sorsa.
A paraúszó felháborodott azon, hogy fals információkat írtak a Milák Kristóf ügyében tett szerepvállalása miatt - mint kiderült, épp az ellenkezőjét tette.
A Palantir Technologies második alkalommal indítja el a középiskolát végzett fiataloknak szóló Meritocracy Fellowship programját.
A tehetség mint nemzeti erőforrás, amelyet nem csupán mérni, hanem gondozni és közösségbe ágyazni kell.
Az Erasmus+ mobilitási programok már több évtizede nyújtanak kivételes lehetőségeket a hallgatók, oktatók és fiatal szakemberek számára, hogy külföldön tapasztalatokat szerezzenek.
A csütörtök este megjelent dokumentum szerint a korábbi 30 ezer forint helyett 40 ezer forintot kapnak a jogosultak.
Új-Zéland évről évre egyre vonzóbb célpont a külföldi – köztük magyar – munkavállalók számára, köszönhetően a magas életminőségnek és a versenyképes béreknek.
Folyamatosan tovább nyílt az árolló a fővárosi bérlakáspiac kínálati és keresleti oldala között.
Magas ösztöndíjat biztosít a honvédség azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik tartalékos katonai szolgálatot vállalnak
Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere bejelentette, hogy 2025-től új ösztöndíjrendszert indítanak a helyi fiatalok támogatására.
A szakképzésben minden diák jogosult az ösztöndíjra, kivéve néhány esetet.
Meglehetősen kicsi a havi ösztöndíjak összege még a legnagyobb magyar egyetemeken is, ráadásul nagyon sokan nem is álmodhatnak arról, hogy bekerülnek a szórásba.
Az ösztöndíj azoknak járhat, akik kisgyermeknevelőnek tanulnak és a bölcsődei ellátásban helyezkednek el, amikor elvégezték a technikumot, főiskolát.
A programok fő célja hogy a fiatalok és a szakemberek ingyen hozzájuthassanak olyan tudáshoz, amiért más esetben egyébként vagyonokat kéne fizetniük.
Az ösztöndíjak számos területen nyújtanak segítséget, legyen szó a tanulmányi karrier építéséről, a nyelvtudás fejlesztéséről vagy a világ különböző kultúráinak megismeréséről.
A 14-18 éves korosztály kétharmada kap, átlagosan havi 22 ezer forint zsebpénzt.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) több mint 750 alkalmazottja követel bérrendezést.
Január 15-től január 29-ig pályázhatnak a modellváltáson átesett, az Erasmus+ programból tavaly januárban kizárt egyetemek.
Ma Magyarországon gyermekvédelmi gondoskodásban élőként továbbtanulni normális és elvárható magatartás.
A Pénzcentrum utána járt, hogy az egyetemi hallgatóknak milyen ösztöndíj lehetőségek adottak a tanulmányaik során.