Év végén bezárja vácrátóti akkumulátoripari üzemét a japán Nippon Paper,
Annak ellenére, hogy a magyarok 44 százaléka szerint a hirdetések inkább nem, vagy egyáltalán nem tükrözik a valóságot, tavalyhoz képest jelentős javulás tapasztalható a területen.
Annak ellenére, hogy a magyarok 44 százaléka szerint a hirdetések inkább nem, vagy egyáltalán nem tükrözik a valóságot, tavalyhoz képest jelentős javulás tapasztalható a területen - derül ki a Dreamjo.bs megbízásából készített felmérésből.
A reprezentatív kutatás szerint az aktív korúak mindössze 46,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy teljesen, vagy többnyire megbízhatónak tartja az álláshirdetésekben megjelenteket. Bár ez kevésnek is tűnhet, az arány kiemelkedően javult a tavalyi, ugyanezen kérdésre adott válaszokhoz képest: ekkor a megkérdezettek alig 21 százaléka nyilatkozott így.
így pedig megtartásuk esélye is magasabb. Nem mindenki számára a babzsákfotel tesz egy céget álommunkahellyé - van, akiket a rugalmas munkaidő, a tervezhetőség, vagy épp a nemzetközi közeg vonz.
- jegyezte meg az állásportál társalapítója, Balogh-Mázi Mária.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






