A kritikát megfogalmazók szerint a regnáló elnök a nemzeti bajnokságok rovására hoz felelőtlen döntéseket, miközben a labdarúgás egész rendszerét áthatja a korrupció és a politikai...
Néhány napja ért véget Pekingben a kínai nyílt teniszbajnokság, melyen párosban egészen a döntőig menetelt a soproni születésű Babos Tímea. A tenisz világranglistán 45. helyen jegyzett versenyző ezzel átlépte az egymilliárd forintos álomhatárt, ennyit ütött ugyanis már össze karrierje alatt.
1 óra 6 perc alatt, 6:1, 6:4-re kapott ki Babos Tímea és társa, a cseh Andrea Hlaváčková a pekingi nyílt teniszbajnokság páros döntőjében, ám a magyar teniszezőnek volt oka ünnepelni. A páros döntőért személyenként ugyanis 107 932 dollár (28,3 millió forint) nyeremény járt, mellyel az eddigi karrierje alatt összeteniszezett nyereménye, a WTA (Női Tenisz Szövetség) honlapja szerint
A tenisz pénzdíjakat nem lehet egyébként fizetésnek tekinteni, hisz ezekből (illetve a sportolók egyéb bevételeiből) kell fedezni a meglehetősen borsos edzés-, utazási és versenyköltségeket is. Nemrég foglalkozunk azzal, hogy a Bors összeállította a legjobban fizetett magyar focisták listáját.
Eszerint vannak olyan labdarúgóink, akik egy év alatt megkeresik a Babos által eddig megnyert összeget, ráadásul nekik ezt csak a megélhetésükre kell elkölteni. Íme a lista:
Elképesztő szerencse: 3 dollárért találta meg a kosárlegenda melegítőjét, 89 ezerért vették meg tőle
A legendás kosárlabdázó a ritkaságnak számító ruhadarabot az 1972-es bajnoki döntőben viselte, a megtaláló 3 dollárból csinált vele 89 ezret.
Biztonságban van a magyar hegymászó: visszatért az alaptáborba Klein Dávid, ezzel tölti most az időt
Klein Dávidról egy teljes napig semmit nem lehetett tudni, de most már biztonságban van és pihen.







