Azahriah szerint nem a siker hajszolásának, hanem a zene iránti szeretetnek és a kísérletezési vágynak kellene az alkotás fő motivációjának lennie.
Ritkán esik szó róla, pedig igen jó karrierlehetőségeket és fizetéseket lehet elérni a gyógyszeriparban. A tévhitekkel ellentétben azonban nem csak gyógyszerészekre és vegyészekre van szüksége a szektornak. Megkerestünk néhány gyógyszergyárat, náluk milyen üres pozíciók vannak, és mekkora fizetéseket adnak.
A kereskedelem és az autóipar munkaerő-problémáiról gyakran szó esik, ahogy az ezekben a szektorokban elérhető kereseti lehetőségekről is. A gyógyszeripar ugyan jóval szűkebb terület, mint a fent említett két ágazat, dinamikus növekedése miatt azonban érdemes figyelmet fordítani rá. Övezi egyfajta misztikum is ezt az szektort, pedig a gyógyszergyárakban nem csak fehér köpenyben mászkáló vegyészek dolgoznak.
Mielőtt azonban kimondottan a munkakörökre és az elérhető fizetésekre terelnénk a szót, érdemes azt is megnézni, milyen eredményeket ért el a szektor. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) tagvállalatai 2016-ban 1013 milliárd forintos árbevételt értek el, aminek 82 százaléka (831 milliárd) exportból származik. A nyereség zömét azonban itthon forgatják vissza, kutatások és fejlesztések valamint beruházások formájában. Tavaly 64, idén 70 milliárd forintot költöttek beruházásokra - tudtuk meg a MAGYOSZ-tól.
Dobozforgalom alapján 50 százalék a hazai ipar részesedése, tehát nagyon leegyszerűsítve minden második gyógyszer hazai, a gyógyszerekre fordított összegnek viszont csak a 25 százaléka landol a hazai gyártóknál. Ennek egyik oka, hogy a hazai termékek olcsóbbak.
A szövetségtől azt is megtudtuk, hogy bár jó eredményeket produkál az iparág, jelentős munkaerőhiánnyal küzd, szakmunkástól a gyógyszerészig mindenkire szükség lenne.
Vannak leépítések a kisebb cégeknél, a termelési területen azonban folyamatos bővülés figyelhető meg, több a gyártósor, új laboratóriumok létesülnek, és külföldi vállalatok is érkeznek.
De pontosan, hogy is néz ki a szektor?
A termelő vállalatoknál vegyészekre, vegyészmérnökökre, minőségbiztosítási szakemberekre, analitikusokra és termelés irányítókra is szükség van, míg azoknál a leányvállalatoknál, ahol a termelés nem, csak a kereskedelmi részleg működik Magyarországon, a gyártási tevékenység értelemszerűen kiesik. Mindkét terület foglalkoztat egy orvosi osztályt, akik tudományos szempontok szerint támogatják a marketinges és értékesítési csoportok munkáját. A legkeresettebb szakemberek között vannak az orvos látogatók, feléjük a legfontosabb elvárás az egészségügyi végzettség, regisztrálhatóság. A törzskönyvezők a gyógyszerek engedélyezésével foglalkoznak, ennek a részlegnek gyógyszerészekre és vegyészekre valamint élettudományos végzettségű kollégákra van szüksége. Emellett pedig minden vállalatnál van mellékhatás-bejelentő részleg is. Egy-egy területen nem feltétlenül azonos végzettségű szakembereket alkalmaznak, azonban a bérezést illetően a különböző típusú diplomák között különbséget tesznek.
- mondta a Pénzcentrumnak Nagy Katalin, a Hays szakértője.
Diplomával minimum 350 ezer
A Sanofi közel 2 ezer főt foglalkoztat, a dolgozók átlag életkora pedig 45 év. Jelenleg 64 nyitott pozíció van a gyárnál, főként fizikai és mérnöki munkakörökbe, kisebb arányban raktári, logisztikai, marketing, kereskedelmi, HR, illetve vezetői pozíciókba keresnek új kollégákat.
- tudta meg a Pénzcentrum a Sanofitól.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A gyógyszergyártó a bérezéséről elárulta, hogy középfokú képesítés esetén bruttó 200 ezret meghaladó kezdő fizetést kínálnak, amit fizikai munkakörökben, a legtöbb esetben komoly műszakpótlék egészít ki. Felsőfokú képzettséget igénylő munkakörnél kb. 350-400 ezer forint a kezdő fizetés. Az alapbérek a folyamatosan növekednek, idén összesen 6 százalékos fizetésemelés volt a cégnél, és jövőre is emelik majd a béreket, ennek mértékét azonban még nem határozták meg pontosan.
- közölte a vállalat.
Nem csak Budapesten
A Richter Gedeon több mint 5300 főt foglalkoztat Magyarországon, a dolgozók áltagos életkora 44,3 év. Jelenleg több mint 100 nyitott pozícióval rendelkeznek, és mindhárom telephelyre, Budapestre, Debrecenre és Dorogra is keresnek szakembereket.
- tudta meg a Pénzcentrum a Richtertől.
A fizetésekről annyit árultak el, hogy igazodnak az adott munkakör munkaerő-piaci elvárásaihoz. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a közép- és a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörök esetében is kidolgozott szakmai karrier rendszer működik, és szívesen alkalmaznak a hosszútávon megtartó ösztönzőket (pl. részvényprogram, eléréses biztosítás). Egy ún. Szakmai Fejlődési Rendszer keretén belül pedig továbbképzésre fordítható keretet kapnak a kiemelkedően teljesítők. Minden évben emelkednek a bérek, melyet befolyásol az infláció mértéke, és a munkaerő-piaci helyzet.
Létezik éves cafeteria-keret is: rendszeres egészségügyi szűréseken vesznek részt, létezik önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, valamint jelentős szociális és jóléti intézményrendszert biztosít a cég (pl. óvoda, uszoda, üdülők, sporttelep).
Összességében tehát elmondható, hogy valóban kiemelkedő kereseti- és karrierlehetőségeket kínál a szektor, a folyamatos fejlesztéseknek és bővítéseknek köszönhetően pedig a munkaerő-igényük egyre csak növekszik majd. Érdemes fontolóra venniük ezt az iparágat azoknak is, akik most állnak pályaválasztás vagy pályamódosítás előtt.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








