18 °C Budapest
Egy latin-amerikai üzletasszony portréja, aki az irodában állítja be a termosztátot

Kitört a pusztító irodai klímaháború Magyarországon: itt a szakértők döntése, ami mindent megváltoztat

2026. augusztus 12. 15:03

A meleg nyári napokon kevés dolog osztja meg úgy az irodai dolgozókat, mint a légkondicionáló. A munkavállalók ilyenkor rendszerint két táborra oszlanak: míg az egyik csapat kardigánba burkolódzva fagyoskodja végig a napot, addig a másik szíve szerint még néhány fokkal lejjebb tekerné a termosztátot. Hogy pontot tegyünk az örökös konfliktus végére, szakértők utánajártak, milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk, hogy mindenki számára ideális munkakörnyezetet teremthessünk.

Az idei nyár már júniusban megmutatta, hogy egyre inkább fel kell készülnünk a szélsőséges hőségre: a HungaroMet mérései alapján a hónap az eddigi második legmelegebb június volt Magyarországon, utolsó napján pedig 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord is született. A hőkupolák és tartós hőhullámok idején felértékelődnek a légkondicionált munkahelyek; a kültéri forróságból belépve azonban korántsem mindegy, milyen hőmérséklet fogad bennünket odabent.

Míg a túl meleg környezet fokozhatja a fáradtságérzetet, a kiszáradás kockázatát és ronthatja a koncentrációt, a túlhűtött iroda – különösen a kinti és a benti hőmérséklet közötti nagy különbség vagy a közvetlen légáram miatt – szintén kellemetlen panaszokat okozhat. Hol húzódik tehát az a határ, amely mellett egészségesen és hatékonyan dolgozhatunk?

Nem létezik mindenki számára ideális hőmérséklet

Az általános hőérzet egyénenként jelentősen eltérhet, ami már önmagában nézeteltérésekhez vezethet. Ráadásul ugyanaz a hőmérséklet az iroda különböző pontjain sem feltétlenül biztosít azonos komfortot.

Györgyi József, az LG Magyarország légkondicionáló üzletágának szakértője szerint a
24–26 Celsius-fok közötti tartomány sok esetben megfelelő kiindulópont lehet, a pontos beállítást azonban mindig a tér adottságaihoz kell igazítani. Az ablak mellett, közvetlen napsütésben ülő kolléga ugyanazt a hőmérsékletet melegebbnek érezheti, mint az, akinek az asztala a légkondicionáló alatt található. Így előfordulhat, hogy az iroda egyik részében már fáznak, miközben néhány méterrel arrébb továbbra is túl meleg van. Emellett más hőfokra lehet szükség egy nagy üvegfelületű, erősen benapozott, sok embert és hőtermelő berendezést befogadó helyiségben, és másra egy árnyékosabb, jól szigetelt, kevésbé zsúfolt irodában.

A túl hideg iroda kontraproduktív lehet

A megfelelő beállítás megtalálása a munkavégzés szempontjából is lényeges, hiszen a túl meleg és a túl hideg környezet egyaránt ronthatja a teljesítményt. A magas beltéri hőmérséklet fokozhatja a fáradtságérzetet, megnehezítheti a koncentrációt, és növelheti a kiszáradás kockázatát. A szélsőséges hőség ezért nemcsak kényelmi, hanem munkaegészségügyi kérdés is.

Kerüljük a túl nagy hőmérséklet-különbséget

A túlzott hűtés különösen akkor lehet megterhelő, amikor túl nagy különbség alakul ki a kinti és a benti hőmérséklet között. Amikor odakint 35–40 Celsius-fok van, elsőre kellemesnek tűnhet belépni egy 20–21 Celsius-fokos irodába; a hirtelen hőmérséklet-változás azonban megterhelheti a szervezet alkalmazkodóképességét, különösen akkor, ha naponta többször váltunk a forró utca és a lehűtött iroda között.

Érdemes arra törekedni, hogy a klimatizált helyiség még extrém időjárás esetén se haladja meg a maximum 10 Celsius-foknyi hőmérséklet-különbséget: „Minél magasabb a kültéri hőmérséklet, annál fontosabb, hogy ne próbáljunk túl nagy különbséget teremteni a kinti és a benti környezet között. A cél egy tartósan kellemes, kiegyensúlyozott beltéri klíma kialakítása” – hangsúlyozza Györgyi József.

Az állandó ki- és bekapcsolgatás helyett továbbá hatékonyabb, ha a rendszer egyenletesen tartja a beállított hőmérsékletet. Attól ugyanis nem hűl le gyorsabban a már átmelegedett helyiség, ha a termosztátot a lehető legalacsonyabb értékre állítjuk, a készülék viszont hosszabb ideig működik nagy teljesítménnyel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Sokszor nem a hőfok, hanem a huzat a probléma

Az irodai panaszok jelentős része valójában nem a helyiség átlaghőmérsékletéhez, hanem a hideg légáramhoz kapcsolódik. Ha a levegő tartósan a nyakat, a vállat vagy az arcot éri, izomfeszülést, nyakmerevséget vagy szemszárazságot okozhat.

Ahol a rendszer ezt lehetővé teszi, érdemes úgy beállítani a légáramlást, hogy a levegő egyenletesen oszoljon el a helyiségben, és ne közvetlenül az íróasztalokra érkezzen. Az alacsonyabb ventilátorfokozat a huzatérzet mellett a háttérzajt is mérsékelheti, ami a hatékony munkavégzést is támogatja. A korszerű klímaberendezések egy része már automatikusan is segít az ilyen helyzetek kezelésében. 

Közös szabályokkal csillapítható a vita

Az irodai „klímaháborút” ritkán oldja meg egyetlen „helyes” hőmérséklet kijelölése; inkább közösen elfogadott keretekre van szükség. Érdemes meghatározni egy szűk hőmérsékleti tartományt, és elkerülni, hogy a beállításokat a munkatársak néhány percenként megváltoztassák.

Nagyobb irodákban segíthet a különböző hőérzetű zónák kialakítása vagy a munkaállomások átrendezése. A közvetlen légáramra érzékenyebb kollégák így távolabb ülhetnek a beltéri egységtől, míg akik nehezebben viselik a meleget, hűvösebb területet választhatnak.

A megfelelően klimatizált iroda nem attól működik jól, hogy mindenki ugyanazt a hőmérsékletet érzi ideálisnak, hanem attól, hogy a hőmérséklet kiszámítható, a légáramlás nem zavaró, és a klíma nem vonja el a figyelmet a munkáról

 – foglalta össze Györgyi József.

Az egyéni hőérzetből adódó különbségeket teljesen megszüntetni aligha lehet. Mérsékelt hűtéssel, közvetett légáramlással és közösen kialakított szabályokkal azonban sokat tehetünk azért, hogy a „klímaháború” helyett ismét a munkára kerüljön a figyelem.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Peekaboo
3 hete
Azt kéne végre megérteni hogy az emberek nem egyformák sőt nagyon is különbözőek, pl akinek egy kicsit túlműködik a pajzsmirigye annak állandóan melege van, akinek pedig kicsit alulműködik az meg állandóan fázik. Sokféle alkat van minden szempontból, ezért hatalmas (fasisztoid) baromság az hogy mindenkinek ugyanakkor kéne kelni, feküdni, ugyanazt kéne enni, inni, ugyanolyan hőmérsékletű szobában kéne ülni, stb.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 9. szerda
Ádám
37. hét
EZT OLVASTAD MÁR?