A szülők 58%-a számára stresszt okoz a gyermekfelügyelet megszervezése a szünidő alatt

A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
A kormány célja, hogy minden munkavállaló diák megfelelő tájékoztatást kapjon a vonatkozó jogszabályokról, ezáltal biztosítva a fiatalok biztonságát és védelmét a munkavégzés során. A munka törvénykönyve szerinti általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves, ugyanakkor bizonyos feltételek megléte mellett a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak. Munkaviszonyt kizárólag írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni, melynek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört is. Amennyiben a szerződés nem tartalmaz konkrétumot az időtartamról, úgy azt határozatlan idejűnek kell tekinteni.
Mivel a 18 év alattiak jogi szempontból korlátozottan cselekvőképesek, mindenképpen szükséges a szülő írásos hozzájárulása is a munkavégzéshez, illetve a szerződéskötéshez. A munkaviszony létesítését az adóhatóság felé legkésőbb a munkavállaló munkába lépésének időpontjáig be kell jelenteni.
Egyszerűsített foglalkoztatásnál a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 napra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkaszerződés megkötése nem kötelező, a jogviszony a foglalkoztató adóhatóság felé történő bejelentésével jön létre.
Nemcsak a szerződéskötéssel, hanem a munkavégzéssel kapcsolatban is vannak a fiatalokra vonatkozó speciális szabályok. Ilyen például, hogy éjszakai munkát nem végezhetnek, és részükre rendkívüli munkaidő sem rendelhető el. A napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, a 16 évesnél fiatalabb munkavállalók esetén ez legfeljebb hat órára korlátozódik, de kivételes esetben ettől el lehet térni.
A nyári időszakban munkát vállaló diákokra is ugyanúgy vonatkozik a minimálbér és a garantált bérminimum alkalmazása. Azaz, amennyiben napi nyolc órát dolgozik, havonta legalább bruttó 290 800 forint kell, hogy legyen a bére, vagy amennyiben középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkát lát el, ugyanennyi munkáért legalább bruttó 348 800 forint illeti. Ezek az összeghatárok az egyszerűsített foglalkoztatás esetében nem érvényesek - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ami a munkavédelmet illeti, mindenképpen tudniuk kell a fiataloknak és a szüleiknek is, hogy foglalkoztatásuk – a felnőttekéhez hasonlóan - nem veszélyeztetheti az egészségét, testi épségét, illetve az egészséges fejlődését. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák a munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, valamint megismerje a szükséges szabályokat. A munkavédelmi oktatás tartalma és minősége különösen nagy a jelentőséggel bír a jellemzően kevés tapasztalattal rendelkező diák munkavállalók esetében.
Ha a veszélyek megelőzése, illetve károsító hatásuk csökkentése érdekében a munkáltató felelőssége a munkavállalók részére egyéni védőeszközöket biztosítani és a fiatalok figyelmét fokozottan felhívni az egyéni védőeszköz használatának fontosságára, mivel esetenként a munkavédelmi tudatosság és a tapasztalat hiánya önmagában is fokozza a munkabaleset kialakulásának kockázatát.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


