Store incharge fiatal dolgozót képez. Szupermarket vezetője oktat egy gyakornokot.

Az a nem mindegy! Ezzel a nyári diákmelóval simán megvan a havi nettó 420 ezres fizu

2025. április 28. 10:03

Akár 30-40 százalékos költségmegtakarítást is elérhetnek a hazai cégek diákmunkások alkalmazásával, így nem meglepő módon a diákmunka iránti kereslet évről-évre mintegy 10 százalékkal nő Magyarországon. A Pénzcentrum információi szerint a diákok rész-, vagy teljes munkaidőben akár bruttó 180 000-420 000 Ft/hó jövedelmet realizálhatnak, amely 25 éves kor alattiaknál egyben a nettó összeget is jelenti.

A diákmunka egyik legnagyobb előnye a cégek számára a rugalmasság és a költséghatékonyság – mondta el a Pénzcentrumnak a MELÓ-DIÁK Iskolaszövetkezet vezetője. Majzik Nándor kiemelte: a diákoknak csak a ténylegesen ledolgozott órák után kell fizetniük, ráadásul költségszámlát állítanak ki az iskolaszövetkezetek, így ez leírható költségként is.

A foglalkoztatás járulékmentes, és a 25 év alatti diákok szja-mentessége miatt a bruttó és nettó bérek gyakorlatilag megegyeznek, ami tovább növeli a konstrukció versenyképességét.

A diákmunka lett az egyik legkedvezőbb gazdasági lehetőség

A mostani bizonytalan gazdasági környezetben a diákmunka az egyik legkedvezőbb lehetőséget kínálja a vállalatok számára: rugalmas és költséghatékony, mert mindig éppen annyi létszámot vesz igénybe a munkaadó, amekkorát a feladat ellátása megkíván, valamint megfelelő törvényi és szolgáltatási garanciákkal rendelkezik – mondta el a Pénzcentrumnak a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.

Az egyik legfőbb előnye a gazdaságossága, ugyanis az iskolaszövetkezeti tagként dolgozó diákok foglalkoztatása szociális adómentességet élvez, így jelentős költségmegtakarítást eredményez - húzta alá Göbl Róbert. Ráadásul nem merül fel szabadság, fizetett ünnep, betegség miatti kiadás sem. A megtakarítás azonos nettó bér mellett akár 30-40%-os is lehet.

A diákmunka iránti keresletet növekedése mögötti okok között van a gazdasági növekedés lassulása, az adóváltozások, és az infláció. A vállalatok keresik a költséghatékony HR-megoldásokat a létszámgazdálkodásban. A diákok körében pedig a költségeik előteremtése, a gördülékeny pályakezdéshez a szakmai tapasztalat mielőbbi megszerzése is előtérbe került.

A diákok rész-, vagy teljes munkaidőben akár bruttó 180 000 – 420 000 Ft/hó jövedelmet realizálhatnak, amely 25 éves kor alattiaknál egyben a nettó összeget is jelenti. Ezen a bérszinten rendkívül lelkes, magas hozzáadott értékkel rendelkező csapattagként teljesítenek a megrendelőknél, és a tanulói jogviszonyuk lejártával – kölcsönös megfelelés esetén törzsállományba vételüket követően – még hosszú évekig erősíthetik a céget, ahol tovább tudnak menetelni a karrierlétrán.

Tény, még mindig toronymagasan vezet a foglalkoztatási formák között, amit elsődlegesen a kimagasló ár/érték arányának köszönhet. Ráadásul a cégek a megfelelő körültekintéssel kiválasztott iskolaszövetkezettől nemcsak egy korrekt, a megrendeléseiket teljesítő partnert, hanem vele együtt komplex HR-szolgáltatást kapnak.

Az utánpótlás tekintetében is kulcsfontosságú lehet

Majzik Nándor kiemelte: ami a hosszú távú megtérülést illeti: azok közül, akik felsőbb éves egyetemistaként szakmai gyakornoki pozícióban dolgoznak, közel kétharmaduk marad ugyanannál a cégnél később, felnőtt munkavállalóként is. Ez kiváló arány, és jól mutatja, hogy a diákmunka nemcsak pillanatnyi munkaerőhiányt enyhít, hanem utánpótlási csatornaként is kiemelkedően működik.

Évről évre folyamatosan nő a kereslet a diákmunka iránt – elsősorban a rugalmas foglalkoztatási forma és a kedvező költségek miatt. A növekedés üteme azonban kiegyensúlyozott, a jelenlegi trendek alapján évi 5–10%-os bővülést látható. A vállalatok részéről egyre tudatosabb igény mutatkozik arra, hogy hosszabb távon gondolkodjanak a diákokkal való együttműködésben, különösen a szakmai gyakornoki területeken.

Tárt karokkal

A mindenkori feladatok ellátásán túl, a másik jelentős érv, amely a diákok mellett szól, hogy kiváló merítési alapot jelentenek a cégek szakember-utánpótlásához húzta alá a Pénzcentrumnak Göbl Róbert.

Ma már a legtöbb helyen ennek tudatos tervezése a vállalati stratégia részét képezi. A diákok a felnőtt munkaerő-piacon már bevált toborzás-kiválasztási technikákat követően kerülnek kiválasztásra, és a cégek gyakornoki programjaihoz is jól illeszthetők. A nappali tagozatos hallgatóknak tanulmányaik mellett átlagosan heti 20-30 óra/hét a munkára fordítható szabad kapacitásuk, míg az évhalasztók ettől magasabb óraszámot is tudnak vállalni. Motiváltak, a többségük egy, vagy két idegen nyelven már beszél, továbbá fogékonyak az új ismeretekre, gyorsan tanulnak, és azt keresik, hogyan tudnak érvényesülni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Éppen ezért a cégek, akik tárt karokkal fogadják őket, igyekeznek a munkafolyamataikat ennek megfelelően hangolni, hogy részmunkaidő keretében nyerő ajánlatokkal, pozíciókkal tegyék vonzóvá magukat a diákok számára.

Jelentősen megnőttek az EFO-val járó munkáltató költségek

A diákfoglalkoztatás iránti növekvő igényt az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) szabályainak és közterheinek változása is erősíti. Jelentősen megnőttek az ezzel járó munkáltatói költségek, így nagyon sok cég keresi a kedvezőbb és előremutató megoldásokat, ami szintén az iskolaszövetkezeti szektor malmára hajtja a vizet.

A bizonytalan gazdasági környezet és az infláció a családokra is kihat. Ilyen időszakokban a diákok egyre nagyobb arányban vesznek részt a saját költségeik előteremtésében. Már tanulmányaik alatt keresik a minél színesebb lehetőségeket, a változatos és tanulmányokhoz/szakirányhoz kapcsolódó pozíciókat. Megrendelői oldalon pedig egyre több cég feszegeti és vizsgálja a diákok bekapcsolását, vagy a már meglévő alkalmazásuk kiszélesítését.

Az ország előtt álló gazdasági nehézségekből a kiút keresése egyre inkább efelé tereli a cégeket; a legkézenfekvőbb eszköz ehhez még mindig a diák- és gyakornoki foglalkoztatás, ami a legelőnyösebb és optimális megoldást kínálja; egyelőre a munkaerő-piacon ennek még nincs másik versenyképes alternatívája – mutatott rá a szakember.

A tavalyihoz képest tíz százalékos a növekedés

Miként a Pénzcentrum arról múlt hónapban beszámolt, a Tudatos Diák Bérfelmérés márciusi adatai szerint 2025-re 9,4%-kal nőttek a diákbérek Magyarországon, elérve a bruttó 2 100 forintos átlagos órabért. A diákok heti munkaideje is jelentősen, 20%-kal emelkedett az előző évhez képest.

Az emelkedés hátterében az infláció és a növekvő munkaerő-kereslet mellett a minimálbér 9%-os, illetve a garantált bérminimum 7%-os emelkedése áll. A legjobban fizető szektornak továbbra is a műszaki, mérnöki és IT terület bizonyult, ahol az órabérek meghaladhatják a 2 500 forintot. Ezt követi a gyártás és logisztika, valamint az üzleti elemzés és tanácsadás területe. A bérnövekedés a gyártás és logisztika szektorban volt a legdinamikusabb, míg a turizmus és kereskedelem területén csak minimális emelkedés történt.

Nem reális az ezer forintos órabér-emelkedés

Majzik Nádor a Pénzcentrum kérdésére ugyanakkor cáfolta azokat a médiában megjelent híreket, miszerint ezer forinttal is növekedhetnek a diákok órabérei. Jelenleg ugyanis nem látnak olyan jogszabályi, vagy piaci változást, amely ezer forintos órabér-emelkedést eredményezne. Egy ekkora mértékű emelkedés – ami sok esetben 50%-os növekedést jelentene – teljesen irreális lenne a jelenlegi munkaerőpiacon. Természetesen szektoronként, szezonálisan, vagy egy-egy keresett nyelvtudással rendelkező pozíció esetében előfordulhat nagyobb ugrás, ám ezek kivételek, nem az általános trend részei.

Keretes: Ilyenkor mégis jár az egészségügyi szolgáltatás

Bizonyos esetekben a nappali tagozatos diáknak nem kell járulékot fizetnie, mégis igénybe veheti az egészségügyi szolgáltatást. Ennek oka, hogy a tanulói, vagy a hallgatói jogviszony kezdetétől a diákigazolványra jogosultság megszűnéséig jogosult egészségügyi szolgáltatásra. Ez vonatkozik a tanulói, hallgatói jogviszony szünetelésének időtartamára is.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 2. csütörtök
Ottó
27. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 2. 20:59