Idős nő otthon, cafeteria

Óriási változás jön a SZÉP-kártyáknál: ez minden magyar dolgozót érint, aki így is kap pénzt

2025. február 2. 12:55

Januártól nagy horderejű változások következtek be a cafeteria szabályokban, közülük is az egyik legfontosabb, hogy lakhatási támogatás címen a munkáltató kedvezményes adózással járulhat hozzá a 35 év alatti munkavállalók lakáshitel törlesztéséhez, illetve albérletének költségeihez – mondta el a Pénzcentrumnak a szakértő. Ám vannak olyan szabályok, amelyeket érdemes figyelembe venni, például a jogosultság vizsgálatához a munkavállaló köteles bemutatni a támogatás alapjául szolgáló hitel- vagy albérleti szerződést.

Mind a kormányzati kommunikáció, mint a jogszabályok részletes indoklása arról tanúskodnak, hogy a jelentős változásokkal a lakhatási nehézségekkel élőknek szeretnének segíteni – húzta alá a WTS Klient, HR szolgáltatások üzletágvezető partnere. Jankó Gábor szerint a juttatás a SZÉP-kártyára vonatkozó 28 százalékos adómérték mellett adható, havi 150 000 forint összegig, pontosabban az 1 800 000 forintos éves összeg időarányos részéig.

A támogatás nem haladhatja meg a munkavállaló ilyen jellegű igazolt kiadását. Ez az elem optimálisan illeszthető lesz cafeteria-rendszerekbe, így ugyanis kiküszöbölhető, hogy a jogosult és nem jogosult munkavállalók között egyenlőtlenség alakuljon ki. A juttatás a 35 éven aluli munkavállalóknak adható, utoljára abban a hónapban, amikor a munkavállaló a 35. életévét betölti.

Fontos az ellenőrzés

Ami az ellenőrzés kérdését illeti, a jogosultság vizsgálatához a munkavállaló köteles bemutatni a támogatás alapjául szolgáló hitel- vagy albérleti szerződést. Hiteltámogatás esetén a munkáltató mindenképpen közvetlenül a hitelező banknak utalja a támogatást, és albérlet esetében is utalhat a munkavállaló számlája helyett közvetlenül a bérbeadónak, csökkentve a szabálytalan felhasználás kockázatát. Egy hitelszerződés valódiságáról könnyebb meggyőződni, mint egy esetleges albérleti szerződés valódiságáról, ugyanakkor a kapcsolódó bírság és az adatszolgáltatási szabályok visszaszorítják majd az esetlegesen trükközésre csábulókat.

Ha a munkavállaló az adóévben magasabb összegben vette igénybe a lakhatási támogatást, mint amennyit lakásbérleti díjként, vagy hiteltörlesztésként igazoltan megfizetett, a meghaladó összeg 50 százalékát az adóévre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallásában különbözeti bírságként kell feltüntetnie, és személyi jövedelemadóként megfizetnie.

A munkáltató az adóévet követő év január 31-ig köteles adatot szolgáltatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a támogatással érintett ingatlan adatairól és a támogatás céljáról. A jogosultság teljes körű vizsgálata ez alapján és ezt követően tud majd érdemben megvalósulni, hiszen az adatszolgáltatásnak köszönhetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak minden adat a rendelkezésére fog állni, hogy a szükséges jogosultsági vizsgálatokat elvégezze.

Szintén a lakáscéllal függ össze az a 2025-ös évre érvényes lehetőség, hogy a munkavállaló az önkéntes nyugdíjpénztárában 2024. szeptember 30-án fennálló egyenlegét lakásvásárlásra és lakásfelújításra is felhasználhatja. Mivel ez az opció már meglévő egyenlegre vonatkozik, a 2025-ös juttatási rendszert nem feltétlenül befolyásolja, de célszerű lehet a munkavállalók tájékoztatása erről a lehetőségről. Ki fogja erről tájékoztatni a munkavállalót és mennyiben jelent ez tájékoztatási kötelezettséget?

A Pénzcentrum kérdésére Jankó Gábor elmondta: a munkáltatói írásbeli tájékoztatási kötelezettségei között szerepel az alapbéren túli, illetve egyéb juttatásokról való tájékoztatási kötelezettség. Vélhetően a fentiekre ez a kötelező tájékoztatás nem vonatkozik, ugyanakkor célszerű lehet akár a cafeteria szabályzat magyarázatai közé beemelni az információt. A pénztárak minden bizonnyal megteszik ezt a tájékoztatást, erről már lehetett több helyen olvasni.

A felújítási célú felhasználás kérdése

Jankó Gábor kiemelte: 2025. január 1-jétől bővültek a SZÉP-kártya felhasználhatóságának lehetőségei, a január 1-jén rendelkezésre álló egyenleg, valamint a 2025-ben a kártyára utalt egyenlegek 50 százaléka költhető majd el a lakás felújítási célokra. Az, hogy mi felel meg pontosan felújítási célú felhasználásnak, nincs egyértelműen definiálva, ugyanakkor a december 11-én megjelent Magyar Közlöny tartalmazza az Szja. törvény ide vonatkozó pontja szerinti felhasználhatóságot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez alapján az alábbi tevékenységeket végző, megfelelő TEÁOR kódokkal rendelkező szolgáltatóknál használhatóak fel az egyenlegek, nem pedig a felújítást ténylegesen elvégző szakemberek kifizetésére szolgál.

A szolgáltatók listája a következőképpen alakul:

  1. vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.52., kivéve a szaunák, úszó- és masszázsmedencék kiskereskedelmét),
  2. bútor, világítási eszköz, edény, evőeszköz és egyéb háztartási cikk kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.55-ből a bútorok, világítástechnikai eszközök értékesítése)
  3. iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.12., kivéve ruházati cikkek, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek),
  4. szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.53-ból a fal- és padlóburkolatok kiskereskedelme).

Fontos feltétel, hogy a kereskedelmi egységeknek rendelkezniük kell Széchenyi Pihenő Kártya elfogadására irányuló szerződéssel, amely mind a magyarországi nagykereskedők, mind a kisebbek esetén folyamatban van. Ezáltal gyakorlatilag ellehetetlenül az illetéktelen helyen való felhasználás, hiszen a szolgáltatók szerződéskötéskor ellenőrzik, hogy a kereskedők rendelkeznek-e a megfelelő jogosultságokkal. Annak kiszűrése, hogy esetleg olyan terméket is vásárolnak-e, ami nem tartozik a rendelet hatálya alá, már nehezebb feladat lesz.

Ami itt még érdekes kérdés lehet, hogy ki ellenőrzi majd, hogy a munkavállaló a felhasználható keretnek valóban csak 50 százalékát fordította ilyen célokra? Ezzel kapcsolatban a SZÉP-kártya szolgáltatók általános vélekedése az, hogy ez a felhasználók felelőssége lesz, ugyanakkor igyekeznek különböző fejlesztésekkel támogatni az ilyen irányú költések nyomon követését.

Az Aktív Magyarok zseb esetében az újonnan kötött SZÉP-kártya szerződéseken már megtalálható az Aktív Magyarorok alszámla, a régebbi SZÉP-kártya szerződéssel rendelkezők esetében pedig egységesen a korábban megszüntetett szabadidő alszámlaszám kerül átnevezésre és szolgál majd erre a célra. A SZÉP-kártyák esetében korábban sem volt tiltott, hogy annak tulajdonosa más számára is vásároljon vele valamilyen szolgáltatást.

Gondoljunk csak bele abba, hogy az étteremben is például ugyanazzal a kártyával kerülhet kifizetésre a feleség, gyerek, barát stb. fogyasztása is, mint a tulajdonosé, nem keletkezik erről külön-külön nyugta. Így ezen logika alapján semmi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a tulajdonos által vásárolt Aktív Magyarok zseb terhére történő szolgáltatásból más is részesüljön – mutatott rá végezetül a szakértő.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.02.11 13:56
Vad asszociációk... Ma egy postban megint az került elém, amivel tulajdonképpen a tököm tele van, de...
hrdoktor  |  2025.02.07 13:57
Sokmillió munkavállaló van kitéve munka közben folyamatos, erős hanghatásnak. Mit tehet hallása véde...
laskainelli  |  2025.02.05 15:36
Jó esetben egy kapcsolat indulásakor minden új és jólesően izgalmas. De ahogy telnek az évek, a hétk...
perfekt  |  2025.02.04 17:43
2025-től ismét fontos változás lépett életbe a hazai adórendszerben: emelkedik az alanyi adómentessé...
coachco  |  2025.01.03 09:52
Év végén nem jutott időm összegezni a tavalyi olvasmányaimat. [...] Bővebben!
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 11. kedd
Bertold, Marietta
7. hét
Február 11.
A betegek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33