Két köteg érme és egy bírói kalapács.

Százezreket bukik rengeteg magyar dolgozó: elképesztő, mekkora bérrel szúrnák ki a szemüket

2024. szeptember 4. 09:24

113 ezer forinttal kevesebb fizetést kapnak a bírók, akiket magasabb szintű bíróságokra helyeznek kirendelésekkor. Egyikük most az Európai Bíróságon igyekszik jogorvoslatot találni.

Hiába történik meg gyakran, hogy a bírókat magasabb szintű bíróságokra rendelik, az emiatt keletkező bérpótlékot nem kapják meg - erről ír a 24.hu. A lapnak egy bíró mondta el, hogy ő maga is többgyerekes szülő, de ezt leszámítva is igazságtalanságnak érzi, hogy a kirendelésekkel 113 ezer forinttal többet kellene kapnia, de ez nem jelentkezik a bérében.

Mint elmondta, szerinte méltánytalan és jogszerűtlen, hogy így bánnak vele.

Komoly, nagy sajtóérdeklődést kiváltó ügyeket tárgyalok, a munkámat elismerik a bíróságon is. Rendkívül frusztráló, hogy a szobában, ahol dolgozom, a kollégák a törvényszéki illetményt kapják, én meg az alacsonyabb járásbírói illetményt. Méltatlan, méltánytalan és jogszerűtlen, hogyha a kötelezettségeket vesszük számba, akkor teljes mértékben a törvényszéki bírói megítélés alá esek, azonban amikor a jogosultságokat nézzük, akkor a törvényszéki bírói léthez fűződő egyetlen jog sem illet meg

- fogalmazott a bíró.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lap megjegyzi, hogy a bírák jogállásáról szóló törvény nem rögzíti, hogy magasabb szintre való kirendelés esetén a magasabb fizetés jár. Ez a szabály azonban már vonatkozik az ügyészekre, akik a magasabb szintű helyre rendeléskor megkapják a pótlékot. A lapnak nyilatkozó bíró európai jogi fórumon harcol most az igazáért.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 17. péntek
Endre, Elek
29. hét
Július 17.
Emoji világnap
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 16. 20:33