22 °C Budapest
Firefighter running with a hose next to a fire engine before or after an emergency

Megérkezett a rendőrök, tűzoltók, börtönőrök béremelése: ennyit fizetnek most a szolgálatért

MTI
2024. február 7. 08:43

A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közleményében azt írta, január elsejével 56 ezer hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó illetménye emelkedett bruttó 79 500 forinttal. A megemelt fizetést első alkalommal február első napjaiban utalták át a rendvédelmi dolgozóknak. Hozzátette, a hivatásos állomány másfél évvel korábban már részesült bruttó 116 ezer forint illetményemelésben, ezt követte a mostani.

Rétvári Bence kiemelte, hogy az illetményemelés a hivatásos rendvédelmi állomány több mint 56 ezer tagját érinti: rendőröket, terrorelhárítókat, tűzoltókat, börtönőröket, idegenrendészeti dolgozókat. Az emelést követően egy pályakezdő tiszthelyettes, aki 2022-ben 267 ezer forintot keresett, most 463 ezer forintot kap, egy pályakezdő tiszt, aki korábban 393 ezer forintot vitt haza, most már 589 ezer forintot keres - ismertette az államtitkár. Emlékeztetett: a tiszthelyettesi átlagilletmény 582 086 forintra, a tiszti átlagkereset 710 455 forintra emelkedett.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a rendvédelmi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése is kiemelten fontos. "Köszönet és megbecsülés illeti a rendvédelmi szervek dolgozóit, akik nap, mint nap a magyar emberek védelme és biztonsága érdekében veszik fel a szolgálatot" - közölte az államtitkár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?