A budapesti utak állapota kritikusra romlott: a téli időjárás miatt naponta akár ezer új kátyú is keletkezhet.
Fontos bérmegállapodás született 2024 elején: temérdek dolgozót érint, janáurban emelnek nekik
Megszületett a 2024-es bérmegállapodás a BKV-nál, már januárra emelt bért kapnak a társaság munkavállalói - közölte a BKV Zrt. csütörtökön.
Azt írták: a szakszervezetek elfogadták a munkáltató által - a szakszervezeti észrevételek, javaslatok figyelembevételével - készített bérmegállapodás-tervezetet, így a bértárgyalás-sorozat csütörtöki ülésén a felek megegyeztek a 2024-es bérfejlesztés részleteiről. A főváros és a bérszövetséget alkotó érdekképviseletek között létrejött bérpolitikai megállapodás az éves minimálbér és a garantált bérminimum százalékos emeléséhez köti a bérfejlesztés mértékét.
Az elfogadott bérmegállapodás alapján a 12,5+1 százalékos keretet figyelembe véve az alapbérfejlesztés mértéke átlagosan 12,5 százalék lesz, ezen felül emelkednek egyéb bérelemek is - tájékoztattak. Hozzátették: az alapbér emelésen kívül a megállapodás forrást biztosít többek között a szenioritási rendszer megőrzéséhez, a Budapest-pótlék emeléséhez, valamint lehetővé teszi a járművezető-tanulók és a kulcspozíciókban dolgozók kiemelt bérfejlesztését. A 2024-es bérfejlesztés egyaránt méltányos a munkavállalóknak és segít megőrizni a BKV munkaerőpiaci helyzetét - áll a közleményben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







