Male worker carrying cardboard box with colleague in background. Employees are working together. They are at warehouse.

Döbbenet: ennyivel értek kevesebbet a magyar bérek januárban, mint 2022-ben

2023. március 28. 21:24 1 perc

A 2008-as válság óta nem esett akkorát a fizetések értéke, mint januárban - hangzott el az RTL Híradóban. Hiába emelték a béreket, az infláció miatt 7,6 százalékkal kevesebbet érnek, mint egy évvel korábban. A Magyar Nemzeti Bank arra számít, hogy a következő hónapokban már lassulni kezd az infláció, de éves szinten még közel 20 százalékos is lehet 2023-ban.

A Központi Statisztikai Hivatal januári adatai szerint az év első hónapjában bruttó 528 ezer forint volt az átlagkereset. Ez nettó 363 ezer 900 forintot jelent. Ennél pontosabb képet mutat a mediánbér, ez januárban nettó 294 500 forint volt. Az emberek fele ennél kevesebbet, fele pedig többet keresett. Az átlagbér 16 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

De ha azt is hozzávesszük, hogy az infláció sokkal nagyobb, 25 százalékot meghaladó mértékű volt idén januárban, akkor azt látjuk, hogy a keresetek vásárlóereje az nagyon nagy mértékben csökkent. 7,6 százalékkal volt kisebb, mint az előző év azonos időszakában

– mutatott rá Hornyák József, a Portfolio.hu makroelemzője.

A fizetések értéke utoljára a 2008-as válság idején esett vissza ennyire. A Magyar Nemzeti Bank mai előrejelzése szerint a következő hónapokban már lassul az infláció, de éves szinten akár a 20 százalékot is megközelítheti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27