25 °C Budapest
Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.

Plusz pénz üti hamarosan rengeteg magyar munkavállaló markát: nekik jár kompenzáció

2022. október 3. 17:33

A hazai vállalatok túlnyomó többsége – 90 százaléka – egyetért azzal, hogy jelentősen csökkent a munkavállalók reáljövedelme 2022-ben. Hasonló az aránya azoknak is, akik úgy gondolják, hogy minden munkavállaló megérzi az emelkedő élelmiszerárak hatását, miközben a válaszadók 85 százaléka szerint a dolgozók jelentős részét a rezsiárnövekedés is sújtja – derül ki egy szeptemberi kutatásból.

A felmérés eredménye szerint a hazai cégek döntő része igyekezett tompítani az emelkedő infláció hatásait: a válaszadók 91 százalékánál történt valamilyen mértékű béremelés január és augusztus között. Az emelések érintetti körében ugyanakkor mutatkoznak eltérések: miközben az 500 dolgozónál többet foglalkoztató cégek 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy minden alkalmazottjánál végrehajtott idén valamilyen mértékű kompenzációt, a 100 és 500 fő közötti alkalmazotti létszámmal működő vállalkozásoknál ez az arány a 90 százalékot(!) is elérte. Figyelemre méltó az is, hogy miközben a zömmel fizikai dolgozókat alkalmazó cégek 83 százaléka nyilatkozott úgy, hogy minden munkavállaló kapott emelést, az inkább szellemi munkát végzőket foglalkoztatóknál 57 százalékot ért el az arány.

Ami a béremelések mértékét illeti, a nagy többség – a válaszadók 67 százaléka – 5 és 10 százalék közötti emelést nyújtott a dolgozóinak, miközben a 11-15 százalékos emelést alkalmazók aránya 11,3, a 15 százalék felettit nyújtóké pedig 13,9 százalékot ért el. A megkérdezett vállalkozások 22,6 százaléka legalább két alkalommal módosított a munkavállalók javadalmazásán. Ennél is érdekesebb adat, hogy az év közben bért emelők több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a gazdasági körülmények negatív változásaira reagálva lépett és döntött az újabb korrekció mellett.

A felmérés fontos megállapítása emellett, hogy a vállalatok döntő többsége – 93 százaléka(!) – úgy érzi, még ebben az évben szükség lenne további bérfejlesztésre. A többség – a válaszadók közel kétharmada – viszont attól tart, hogy erre már nem lesz lehetősége, és csupán 27 százalékuk tud – vagy tervez – ilyen lépést tenni. Azonban abban az esetben, ha a bérnél kedvezőbb adózás mellett nyújthatnának valamilyen plusz juttatást az alkalmazottaiknak, a megkérdezettek 42 százaléka megfontolná ezt a megoldást.

Munkáltatóként érdemes odafigyelni arra, hogy az idei őszi-téli időszak az infláció, valamint a rezsiköltségek alakulása miatt nagy tehertételt jelenthet a munkavállalók számára. A dolgozóknak talán még sosem volt ennyire nagy szükségük a segítségre, mint napjainkban, bármit kapjanak is, biztosan értékelik majd

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 – nyilatkozta a kutatás kapcsán Szendrő Tamás, a kutatást végző Edenred Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a vállalatoknak mindenképpen érdemes megfontolniuk a juttatások emelését, illetve bevezetését, hiszen a kedvező adózásnak köszönhetően a munkáltató ugyanakkora költség mellett többet adhat a dolgozójának vagy akár a dolgozója családjának, illetve ugyanannyit kevesebb céges költséggel tud kifizetni.

Erre többféle, kedvező és költséghatékony megoldás létezik – legyen szó például akár a csekély értékű ajándékról, vagy a dolgozó családjának közvetlen, rendszeres támogatásáról. A jóidőben adott támogatás nagy segítséget jelenthet, és egyúttal növelheti a munkavállalók lojalitását is. Mostanra szinte minden ágazat szakemberhiánnyal küzd, így a már meglévő munkatársak megtartása, illetve az újak bevonzása kulcsfontosságú tényezővé vált

 – hívta fel a figyelmet az ügyvezető igazgató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?