19 °C Budapest
money

Berúgta az ajtót az infláció: a legtöbb magyar dolgozónak lenullázhatja a béremelését

2022. május 2. 08:25

A 2022-ben fizetésemelést kapó magyar dolgozók 58 százalékának maximum 10 százalékkal emelkedett a keresete, így az infláció miatt az ő bérük kb. ugyanannyit érhet, mint tavaly. Egy felmérés szerint a válaszadók 36 százaléka egy forinttal sem keres többet, mint 2021-ben.

A munkavállalók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes béremelést elviheti az infláció - közölték a RTL Híradóban a Pulzus Kutató  reprezentatív kutatása alapján. A felmérésből kiderült, hogy a dolgozók ötöde egyáltalán nem érzi magát biztonságban, és attól tart, hogy az elveszítheti az állását.

A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19,5 százalékkal emelték idén, de a dolgozók 36 százaléka egy forinttal se visz többet haza, mint egy éve. Nagyobb fizetésemelést a 18-39 év közöttiek kaptak, az idősebb korosztályra viszont egyre kevésbé jellemző, hogy kapott emelést.

Viszont akiknek emeltek idén, azok 58 százaléka legfeljebb 10 százalékos bérfejlesztést kapott. Így pedig a fizetésük nagyjából annyit érhet, mint tavaly, miután az infláció is akár 10 százalék körülire gyorsulhat éves szinten a Magyar Nemzeti Bank szerint.

Nagyjából minden második munkavállaló elégedetlen a jelenlegi keresetével, és a kutatásból az is kiderült, hogy a legtöbben nagyjából 16 százaléknyi emeléssel lennének elégedettek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?