9 °C Budapest

Még mindig nincs kompromisszum: februárra se lesz minimálbér-emelés?

2021. január 19. 14:12

A munkavállalói érdekképviselet vezetője leszögezte, hogy az ő véleményük nem változott meg, kitartanak az 5 százalékos bérkövetelésük mellett. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke előrebocsátotta, hogy szerdán kiderülhet, hogy a munkáltatók tudnak-e közelíteni a követelésükhöz. Utána készül egy szövegtervezet, amiről dönteniük kell majd, hogy aláírják-e vagy sem.

Ha nincs kormányzati ígéret arra vonatkozóan, hogy mi fog történni a bérekkel, akkor kicsi az esélye a megállapodásnak - közölte Kordás László a Világgazdasággal. A munkaadók és a szakszervezetek szerdán ismét egy asztalhoz ülnek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) következő fordulójában, hogy megállapodjanak az idei minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről.

Korábban Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a lapnak kifejtette, a hivatalos, 3 százalékos ajánlatuk fölött egységesen el tudnák fogadni négy százalékot is a megállapodás érdekében. A munkaadók javaslata megosztottá tette munkavállalói oldalt: míg a MASZSZ elutasítja, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elfogadná, és a Liga Szakszervezetek is hajlandónak mutatkozik. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke jelezte, hogy kompromisszumos megoldásként bruttó 168 000 forintos minimálbérre, illetve 219 500 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot, ezzel 4 százalékot meghaladó mértékű emelésről lehetne szó.

Korábban több alkalommal is előfordult, hogy a háromból csak két szakszervezet írta alá a megállapodást, a kormány pedig annak megfelelően hirdette ki. Az idő azonban sürgeti a feleket, a visszamenőleges hatály tilalma miatt csak a februári fizetéseknél jelenhet meg először az emelés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom