16 °C Budapest

Célegyenesben a megállapodás: ennyi lehet 2021-ben a minimálbér Magyarországon

2020. december 14. 10:00

Ha a kormány januártól csökkenti az adókat és a járulékokat, akkor a dolgozóknál maradó nagyobb bér a versenyszféra emelési ajánlatával együtt már elérheti a szakszervezetek elvárását - derül ki az egyik országos érdekvédelmi szervezet elnökének sajtónyilatkozatából, miután a kormánnyal és a versenyszférával tárgyaltak a minimálbérről.

Elmozdultak a szakszervetek a korábbi, 10 százalékos követelésüktől, a továbbiak­ban 7,5 százalékos minimálbér-emelést szeretnének a jövő évre elérni - mondta a Világgazdaságnak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Álláspontja szerint az, hogy idén az átlagkeresetek jobban nőttek a legkisebb fizetéseknél, azt igazolja, hogy ki lehetett termelni az emelést, még volt rá tartalék a gazdaságban.

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke viszont azt nyilatkozta a lapnak, hogy bár nem hagyhatók figyelmen kívül a járvány hatásai, ha a kormány csökkenti a szociális hozzájárulási adót 2 százalékkal - ahogyan a korábbi megállapodásban vállalta -, akkor megadnák az inflációval azonos mértékű béremelést.

Ezzel kapcsolatban kifogásolta, hogy nem kaptak jelzést erről, amely bizonytalanságot okozott.

Mint mondta, idén már a feltételek megléte nélkül meglépték az adócsökkentést, most pedig nem jobb a helyzet. A cégvezető 3 százaléknál nagyobb emelést nem lát életszerűnek, a szakszervezetis viszont 4-5 alá nem adná. Ugyanakkor Kordás megfogalmazása szerint ha az adminisztráció eltörölné a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot, akkor az a cégek háromszázalékos emelésével már közel lenne az általuk kitűzött célhoz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?