7 °C Budapest

ITM: 260 ezer ember munkahelyét mentettük meg a vírustól

MTI
2020. július 29. 16:02

A kormány intézkedéseinek köszönhetően több mint 260 ezer ember munkahelye maradhatott meg a koronavírus-járványban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bodó Sándor a legfrissebb munkanélküliségi adatokat elemezve elmondta, mintegy 100 ezer ember veszítette el a munkáját a koronavírus-járvány miatt, így a 4,5 milliót meghaladó foglakoztatás mintegy 4,4 millióra esett vissza Magyarországon.

Ezeket a nehézségeket nyilván nagyon nehezen élte meg a magyar gazdaság és nagyon komoly szakmai intézkedéseket kellett tennünk 

- hangsúlyozta, hozzátéve, a munkahelyvédelmi bértámogatások 200 ezer embernek segítettek, a munkahelyteremtő bértámogatás több mint 40 ezernek, és a kutatás-fejlesztés területén dolgozó mérnökök közül is körülbelül 20 ezer embernek nyújtottak támogatást. Bodó Sándor úgy értékelte, a pandémiás időszakot viszonylag sikeresen leküzdötték, és most az a feladat, hogy további intézkedésekkel segítsék azokat, akik vissza akarnak térni a munkaerőpiacra.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, az április-júniusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban megjelennek. Júniusban az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom