15 °C Budapest

Rengeteg magyart keresnek: 900 ezres fizetés, diploma sem kell

2020. május 13. 10:16

Ahogy nő itthon a munkájukat elveszítettek száma, úgy jelennek meg egyre gyakrabban magyar nyelvű, külföldi álláshirdetések, melyek kiemelkedően magas fizetéssel csábítanak Nyugat-Európába. Most ápolói, idősgondozói feladatok ellátására keresnek éppen gyakorlattal rendelkezőket, és bár az utazás jelen körülmények között nem ajánlott, érdemes megnézni ezeket az ajánlatokat.

Különböző felmérésekből az derül ki, hogy a magyarok 9-10 százaléka is elveszthette a munkáját a koronavírus-járvány hatásaként. Ha ez helytálló, akkor igaz, hogy 400-450 ezer fővel növekedett a munkanélkülieknek a száma Magyarországon az elmúlt alig két hónapban. Ez 12-13 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A hivatalos adatok ennél kevesebb főről, 220 ezerről szólnak.

Mint azt az álláskereső portálok is több ízben közölték, jócskán megugrott a forgalmuk az elmúlt hetekben, azaz rengetegen keresnek most új munkát. A veszélyhelyzet kihirdetését követő hónapban 20 százalékkal nőtt például az egyik magyar álláskeresőn regisztráltak száma. Az üzleti támogató központok iránt robbanásszerűen nőtt az érdeklődés, hiszen ezen a területen 52%-os jelentkezésbővülést regisztráltak a szakemberek. Tetemes előrelépést látszott az egészségügy (26%), a szakmunka (16%) és az építőipar (15%) esetében is, de a szállítási, a banki, valamint az IT állásokra is 10% felett emelkedett a jelentkezők száma az egy évvel korábbiakhoz képest.

Új célok, új lehetőségek

A munkaerőpiac gyors átrendeződése drasztikus eredményeket hozhat, azaz munka hiányában újra tömegek indulhatnak el Nyugat-Európa irányába. És habár Orbán Viktor személyesen többször is megígérte, annyi munkahelyet teremt a kormány, amennyit a vírus megsemmisített, nagy kérdés, a mikor, hiszen senki sem tudja, mikor állhat talpra a magyar gazdaság. A munkanélküliek számára azonnali megoldás kell, főleg mivel ahogy azt a Pénzcentrum is megírta, sok esetben a munkanélküli segélyek is késnek.

Azt tudjuk a külföldi statisztikai hivatalok adataiból, hogy 2019-ben nagyjából 600 ezer magyar élt külföldön, nagy részük Angliában, Németországban és Ausztriában, és további munkavállalókat is várnak ezekben az országokba, megszaporodtak azok a hirdetések a magyar oldalakon, melyekben keresik a munkaerőt, most leginkább ápolói, idősgondozói feladatokra, Oxfordba. Középszintű angol nyelvtudás ugyan elvárás, ahogy a gondozói tapasztalat is, de a cég 200 órás, önkéntes gondozói munkával szerzett tapasztalatot is elfogad - ahogy erre a hirdetés szövege is kitér. 8 hét alatt akár 5300 angol fontot is meg lehet keresni, ingyenes szállás és teljes ellátás mellett. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez a hirdetés szövege szerint havi 900 ezer forintos nettó fizetésnek felel meg.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a kiutazás jelenleg egyáltlán nem ajánlott, hiszen a brit közegészségügyi hatóságok megítélése szerint a koronavírus (covid-19) fertőzés kockázata az Egyesült Királyságban jelenleg "magas". Ahogy azt sem szabad elfelejtni, hogy Európai Unióból való brit kilépés, azaz a "Brexit" 2020. január 31-én megtörtént, igaz 2020. december 31-ig tartó "átmeneti időszakban" a jelenlegi szabályok maradnak érvényben.

De nem csak Angliába, Németországba is keresnek idősgondozókat (ott jelenleg nincs érvényben be/kiutazási korlátozás) havonta 2500 euróért, ingyenes szállással.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 30. 14:34
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom