Negyedszázalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot a Bank of England, válaszul a tartósan gyenge brit gazdasági teljesítményre és a magas munkanélküliségre.
Az elmúlt hónapokban magyarok százezrei veszítették el állásukat. Sokak számára az egyetlen bevételi forrást az álláskeresési járadék jelenti, amelyet elvileg az igénylés napjától folyósítanak. A folyósítás kezdetének azért is van jelentősége, mert az álláskeresési járadék folyósítási idejére az álláskereső jogosult TB ellátásra is. A rendszer túlterhelődött, a kérelmek elbírálása jelentősen lelassult. Volt, akit február 27-én vettek nyilvántartásba, de az álláskeresési járadékot május első hetében utalták: ez elvileg beleférhet a hivatalos, 60 napos határidőbe, azonban a munkájukat elvesztőknek minden nap számít.
Az Ipsos május elején publikál felmérése szerint a munkavállalók 9%-a veszítette el a munkáját vagy szűnt meg a cége, a Publicus felmérése alapján pedig az emberek 10%-a veszítette el az állását a koronavírus-válság kirobbanása óta Magyarországon.
Ha a felmérések helytállóak, akkor az azt jelenti, hogy 400-450 ezer fővel növekedett a munkanélkülieknek a száma Magyarországon az elmúlt alig két hónapban, így mostanra 550-600 ezer munkanélküli lehet az országban - írta a Portfolio. Sokak számára tehát az egyetlen bevételi forrást az álláskeresési járadék jelentené, csakhogy csúsznak a kifizetések.
"Múlt héten kellett volna megkapnom az első havi álláskeresési járadékot"
Kriszta március 20-án veszítette el az állását. Taxis diszpécserként dolgozott egy taxitársaságnál. Már márciusban jelentős volt a forgalomcsökkenés, a szektort már akkor súlyosan érintette a járvány. A 47 éves nő éppen szabadságon volt, amikor a főnöke megkérte, ugorjon be a céghez. Kriszta azt hitte, az otthoni munkavégzésre való átállás miatt van erre szükség, és hogy laptopot fog kapni, amivel otthon folytathatja a munkát.
- mondta. Márciusban összesen 12 embert küldtek el a cégtől, az ott maradó dolgozók fizetését pedig 30 százalékkal csökkentették. Áprilisban még 8 embert bocsátottak el.
Kriszta április 2-án regisztrált online a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat elektronikus ügyintézési felületén. Pár napon belül megkereste e-mailen a területileg illetékes foglalkoztatási osztály ügyintézője, és felhívta a figyelmét, hogy az álláskeresési járadék iránti kérelem elbíráláshoz szükség van néhány további dokumentumra. Beszkennelve, online elküldte a hiányzó iratokat, és arra számított, hogy május elején utalják is majd az első havi járadékot. Csakhogy erre nem került sor.
Aztán egy héttel ezelőtt, amikor már 48. alkalommal hívta őket, végül sikerrel járt és kapcsolták is az ő ügyével foglalkozó ügyintézőt.
- mondta Kriszta, aki nagyon bízik benne, hogy júniusban már utalni fogják a neki járó járadékot, mert ha nem, nagy bajban lesz.
- mondta. Az elbocsátása után szinte azonnal elkezdett új munkát keresni. Csakhogy cukorbeteg és magas vérnyomása van, vagyis a koronavírus szempontjából veszélyeztetettnek minősül, így például nem szeretne a kereskedelemben dolgozni, noha van kereskedelmi végzettsége.
- mondta a Pénzcentrumnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- személyesen,
- e-mailben
- ügyfélkapun keresztül
-online (elektronikus ügyintézés).
Az álláskeresési járadék folyósításának időtartama minimum 36, de legfeljebb 90 nap.
Február végén regisztráltam, május elején érkezett a járadék
Olívia, akinek nevét kérésére a cikkben megváltoztattuk, február végén veszítette el az állását. Mint mondta, ez nincs összefüggésben a koronavírus-járvánnyal. Több mint 20 éve dolgozott bérszámfejtőként a cégnél, voltak már arra utaló jelek, hogy esetleg megválnak tőle, de azért sokként érte a döntés.
Már február 27-én regisztrálta Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat elektronikus ügyintézési felületén, mielőbb szerette volna elindítani az ügyintézést, hogy a biztosítási jogviszonya megmaradjon, és ne kelljen neki fizetnie a TB-t.
- mondta.
Miután ezt az orvosa közölte vele, Olívia azonnal írt az ügyintézőnek, aki megnyugtatta és azt mondta, intézkedik. Még április utolsó hetében is fennállt a probléma, május első hetében aztán, amikor Olívia ellenőrizte az Ügyfélkapun, már zöld volt, és május első hetében megkapta az álláskeresési járadék első havi összegét is.
- mondta Olívia, hozzátéve, ő nagyon szerencsésnek érzi magát, mert az ügyintéző, akihez került, az egész folyamat során nagyon kedves és segítőkész volt, és véleménye szerint végülis az ügyintézés viszonylag gördülékenyen ment.
Megkerestük a kifizetésekkel, illetve a határidőkkel kapcsolatban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatot, rákérdeztünk arra, hogy aki április elején nyújtotta be a kérelmét, mikor számíthat a járadék összegének számlájára való érkezésére, valamint, hogy érkezett-e panasz hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy a telefonos ügyfélszolgálat, valamint a munkaügyi központok sem telefonon, sem e-mailen keresztül nem elérhetőek. Gyorsan megérkezett a válasz, miszerint ezek a kérdések nem az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe tartoznak, forduljunk a Miniszterelnökség sajtóosztályához, amely a következő választ küldte a kérdéseinkre:
"Az elektronikus úton benyújtott kérelmek sok esetben hiányosak, ezért a döntés meghozatalához szükséges adatok vonatkozásában a hatóságnak hiánypótlási felhívást kell kiadnia. A kérelmek elbírálása így teljes eljárásban történik, amelynek határideje 60 nap.
Az álláskeresési járadék folyósításának kezdőnapja az álláskeresőnek az állami foglalkoztatási szervnél történő jelentkezésének napja, tehát a foglalkoztatási osztályok a fentiek szerinti elektronikus jelentkezés vagy akár a telefonos időpontkérés időpontját veszik figyelembe, így a bejelentkezés és a tényleges ügyintézés között eltelő időszakra is folyósítják a támogatást, amennyiben az ügyfél a jelentkezéskor arra jogosult. A kifizetés az álláskeresési ellátást megállapító döntés közlését követően történik meg" - írták, hozzátéve, a Miniszterelnökséghez 2020. március 16-tól a mai napig a megkeresésében foglalt témában ügyfélpanasz, megkeresés nem érkezett.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








