27 °C Budapest

Nem a pénz motiválja a magyar fiatalokat: így akarnak dolgozni

2020. január 9. 08:14

Amióta világ a világ, a szülők és nagyszülők mindig kétségekkel telve szemlélték a fiatal korosztályt: először jöttek a hippik, őket követték a tévé rabjai, most pedig itt vannak a kütyüfüggők. Egy nemzetközi felmérés szerint 2020-ra a globális munkaerőpiac 59 százalékát adja majd az utóbbi két csoport, az Y- és Z-generáció tagjai, így a "bezzeg az én koromban" sóhajtások helyett itt az ideje minél jobban megismerni az igényeiket - írja a HelloVidék.

Sokakban felmerül a kérdés: egy kvázi nehezített pályán elégedettek a fiatalok a karrierlehetőségekkel? A válasz némiképp meglepő: a megkérdezettek kétharmada határozottan igen, 62%-uk pedig biztos benne, hogyha máról holnapra elveszítené biztosnak hitt állását, 3 hónapon belül ugyanolyan, ha nem jobb munkát találna magának - derült ki a Manpower Group által készített felmérés keretében.

A portál szerint leginkább Kínában, Németországban, Svájcban és az USA-ban elégedettek a helyzetükkel az Y-generációsok, míg a legkevésbé derűsen Görögországban, Olaszországban és Japánban látják a helyzetüket a megkérdezettek.

A lap arról is ír, hogy fizikai munka ide vagy oda, az Y-generációsok sokkal többet dolgoznak elődeiknél, jellemzőek kettő vagy több munkahelyen teljesítenek egyszerre, a kemény munkatempó ellenére azonban a munkavállalók 50 százaléka 65 éves korát követően is úgy látja, bírni fogja a tempót. 

Érdemes azt is megjegyezni, hogy bár nemzetenként változnak a hatályos jogszabályok, Magyarország a heti 40 órás átlag munkaidejével igencsak a világ ranglistájának végén kullog, lévén a megkérdezettek 73 százaléka ennél lényegesen többet dolgozik. Indiában heti 52, Mexikóban, Kínában, Svájcban és Szingapúrban 48, míg Görögországban 47 órás heti munkaidőben gondolkodnak. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha ennél is többet tudnál meg a hazai fiatalok kilátásairól, mindképpen olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?