Minden eddiginél nagyobb létszámleépítésről érkeztek hírek a sárvári Flex üzeméből. Az amerikai óriáscégtől származó értesülések szerint akár 2000 munkavállalótól is megválhatnak.
Több kollégától is megváltak a kecskeméti Mercedes-gyár egyik részlegén a karácsonyi leállás után. A dolgozók szerint olyanokat rúgtak ki, akiknek határozott idejű szerződésük volt. A vállalat közölte, nincs szó tömeges leépítésről.
Dolgozóktól váltak meg január 6-án a kecskeméti Mercedes-Benz üzemben, az Index értesülése szerint a gyár négy üzeme közül a karosszéria-üzemben volt létszámcsökkentés. A lap azt írja, a karácsonyi szünetben két hétre leállt a gyártás, ilyenkor csak a gyártást támogató munkatársak dolgoztak, bizonyos feladatokat kifejezetten akkor lehet ellátni, amikor nincs gyártás. Amikor elindult az első rendes munkanap, többeket elbocsátottak az üzemtől.
- mondta a lap forrása.
Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!
Megkeresték a Mercedest is, amely válaszában azt a tájékoztatást adta, hogy
Az egyik érintett pedig azt mondta, a Mercedes korrekt volt, a maximális két havi végkielégítéssel engedték el.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






