Nem lehetetlen az álomfizetés: így harcolhatod ki a főnöködnél

2019. december 6. 16:30

Az ünnepek mellett a bértárgyalások időszaka is elérkezett: ilyenkor érdemes leülni a vezetőséggel megbeszélni a továbbiakat, és esetleg némi emelést is kérni. Egyeseknek ez könnyen megy, de másoknak rengeteg stresszel, kellemetlenséggel jár leülni, és több pénzt kérni a főnöktől. Az alábbi cikkben szakértők tanácsait szedtük össze, hogy minél sikeresebben letudd a bértárgyalást - illetve arra is van ötlet, mit kell tenned, ha esetleg elutasítanak.

Közeleg az év vége, ami a céges karácsonyi bulik és köszöntések mellett a bértárgyalások időszaka is - ilyenkor szokás leülni a főnökséggel, és megbeszélni a merre továbbot. Ez egyeseknek egyszerűen megy, ám vannak olyanok, akiknek hatalmas stresszt és kellemetlenséget jelent fizetésemelést kérni a felettesétől. Pedig ha úgy érzed, nem fizetnek meg eléggé, akkor bizonyos részben rajtad is múlik, hogy mit tudsz kiharcolni magadnak, elő tudsz-e rukkolni olyan meggyőző érvvel, amelynek hatására elérheted, amit akarsz - ez után hosszasan kell kutakodni, tapogatózni, de végső soron célravezető lehet.

Fontos az időzítés

Mielőtt kezdeményeznél egy bértárgyalást a munkahelyeden, állj meg egy pillanatra, és gondold át, hogy megfelelő-e az időzítés: ha mondjuk a cég éppen nincs a legjobb anyagi helyzetben, vagy esetleg átszervezés van folyamatban, akkor bizony nem sok esélyed van a béremelésre - jelentették ki a CNN-nek nyilatkozó szakemberek, akik szerint érdemes ilyenkor inkább kivárni.

Olivia Jaras, a Salarycoaching.com alapítója arról beszélt, hogy érdemes kivárni, ameddig egy kicsit rendeződnek a dolgok: az új fejlemények pedig meghatározhatják a te bértárgyalásod menetét is, akár a kedvezőbb irányba.

Készülj fel

Rengeteg tényezőn múlik, hogy kapsz-e emelést, némi utánajárással sokat tudsz javítani az esélyeiden: például nézz utána, hogy mások hasonló munkakörben mennyi fizetést kapnak - és ez hogyan aránylik a te béredhez. Ha pedig több régóta vagy a szakmában, az is sokat nyom a latba, úgyhogy a szakértők azt tanácsolják, hogy az elbeszélgetés előtt érdemes egy kicsit összegezned magadban a karrieredet, és felvázolod a beszélgetésen az utat, amit eddig bejártál. Főképen, ha a rád rótt felelősség is megnőtt, amióta a vállalatnál vagy, de a béred nem ezzel arányosan változott.

Ha mindezzel megvagy, akkor sem ért véget a felkészülés a nagy beszélgetésre! Az érem másik oldalát is meg kell vizsgálni: milyen okból mondhatnak nemet a kérésre: a HR-szakemberek szerint érdemes legalább öt okot összeszedni, amikre hivatkozva visszautasíthatnak, és készülni az ezekre adott válaszokra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fontos, hogy a bértárgyaláson mindig ésszerűen érvelj, és kerüld a személyeskedést: nem jó ötlet például azzal kezdeni, hogy azért járna neked a magasabb fizetés, mert megtudtat, hogy valamelyik másik kollégád többet keres nálad. A hozzáértők szerint a gyerekeket sem jó ötlet belekeverni az ilyen beszélgetésekbe - és úgy általában semmit, aminek nincs köze a saját munkahelyi teljesítményedhez.

Ne csüggedj, ha nemleges a válasz

Megvan az esély rá, hogy a legnagyobb igyekezeted ellenére sem kapod meg a várt béremelést, ám ekkor sem kell letörni! Hiszen akár még előnyt is tudsz kovácsolni a helyzetből a jövőben, legalábbis a szakemberek szerint az elutasítással egy újabb "ütőkártyára" teszel szert, hiszen legközelebb elmondhatod még azt is, hogy a legutóbbi bértárgyaláson nem kapták emelést.

Úgyhogy semmi esetre sem szabad rossz szájízzel elhagyni a tárgyalót, még akkor sem, ha nem értél célt! Ha látja a vezetőség, hogy ugyanolyan lelkesen dolgozol tovább, mint addig. Sőt, egy bértárgyalás lehetőséget ad arra, hogy visszajelzést kapj a munkáltatótól, és elgondolkodhass a jövődön, illetve azon, hogy mely területeken kellhet még fejlődnöd.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem