13 °C Budapest

Így segíti mellőzött pályatársait a Mi kis falunk sztárja

2019. november 20. 05:38

Egymást érik az új magyar fikciós tartalmak, pilotok, sorozatok, akár napi sorozatok is, telenovellák - és ezeknek a produkcióknak szükségük van lehetőség szerint végzett, vagy nagy tapasztalattal rendelkező színészekre. Erre nyújt most megoldást egy magyar startup, mely a Jászai Mari-díjas színművész, Lengyel Tamás és Gosztonyi Csaba reklámszakember közös vállalkozása. De vajon hogy lesz egy ötletből rentábilis vállalkozás, és egészen pontosan hogy tudja összehozni a friss tehetségeket az alkotókkal - többek között ezekre a kérdésre is válaszokat kaptunk a velük készült beszélgetés során. Interjú.

Pénzcentrum: Miért éreztétek fontosnak egy színészeknek szóló munkakereső platform létrehozását, mi az ami eddig hiányzott a hazai piacról?

Lengyel Tamás: Ha nyugat felé nézünk, egy gazdagabb piacot látunk, több résztvevővel: az el tud tartani egy ügynöki rendszert mindenfajta nehézség nélkül. A magyar piac jelen körülményei között erre alkalmatlan. Az ügynököknek kint az a feladatuk, hogy képviseljék a színészek érdekeit, és főleg, hogy munkát szerezzenek nekik. Amerikában például van egy rendszer, amelybe bekerülnek a szerepek, és az ügynök a saját embereinek megfelelő lehetőségeket kikeresi, megvizsgálja, hogy egy színész alkalmas-e rá, majd elküldi a castingra.

A kis piacokon, mint amilyen a hazai is, jellemzően kiszolgáló cégek, castingirodák születnek, melyek nagyobb merítéssel próbálják ugyanezt az igényt kielégíteni. Oda futnak be a megkeresések, majd ezután ők saját statikus adatbázisaikból próbálják kiajánlani a szerintük legalkalmasabb embereket a feladatra. 

Hogy látod, ma nehéz bekerülni egy hazai castingirodához?

L.T.: Elméletileg nem. Ha szabad vagy a regisztrációs napon, vagy tudod a castingiroda nevét, e-mail címét, és eljuttatod oda az anyagaidat, akkor könnyű. De a többféle munka több helyre oszlik el, és nem biztos, hogy ha egyetlen castingirodánál vagy jelen, akkor minden hozzád illő munkáról értesülsz.

Lengyel Tamás/Fotó: Stiller Ákos

Gosztonyi Csaba: Vannak olyan helyzetek, amikor hiába lennél alkalmas, nem ajánlanak ki egy szerepre, ugyanakkor egy előfeltevés-mentes adatbázisban mindenki egyenlő eséllyel indul: a fotói, a videói, a referenciái alapján van esélye bekerülni egy olyan körbe, ahol adott esetben több a lehetőség, mivel nincs szelekció. 

L.T.: A hangsúly azon van, hogy ha létrejön egy központi adatbázis, amely listázza a színészek többségét, akkor feltételezhető, hogy a munkák többsége is ide fog befutni, hiszen ez lesz az alap, ahol minden színészt megtalálnak. 

G.Cs.: Mindezek mellett mi az irodákat is ki szeretnénk szolgálni, hiszen a Szabadszínész lényegében egy adatbázis, mi pedig adatszolgáltatók vagyunk. Nem közvetítünk színészeket, csak a lehetőséget, a platformot biztosítjuk, ahol találkozhatnak a szakma szereplői. Az a szándékunk, hogy ezt a dinamikusan fejlődő adatbázist minden castingiroda használja a későbbiekben, mert úgy gondoljuk, hogy a nagyobb elérés és merítés által ők is sokkal eredményesebben fognak "betalálni". 

Rengeteg fikciós tartalom születik mostanában, pilotok, sorozatok, akár napi sorozatok is, telenovellák - és ezeknek a produkcióknak szükségük van lehetőség szerint végzett vagy nagy tapasztalattal rendelkező színészekre.

Az ő számuk viszont véges, arról nem is beszélve, hogy olykor nehéz őket megtalálni. Hagyatkozhatnak a készítők egy színház honlapjára (bár nem mindenki társulati tag), esetleg a Facebookon is lehet háttér-információkat keresni, ám ehhez képest sokkal egyszerűbb, ha van egy rendszer, ahol átgondoltan, kategorizálva vannak összegyűjtve ezek az adatok. 

Gosztonyi Csaba / Fotó: Stiller Ákos


És nem csak a profik, de az amatőrök előtt is nyitva áll: a bekerülés feltétele ma már kizárólag az előfizetés. Profinak az számít, aki diplomát szerzett, vagy legalább 10 évet eltöltött már a pályán. Vagy az elmúlt 3 évben 6 fizzetett szerepe volt, ami nem vizsgafilm, videóklipp, és nem reklám. Ez azért is fontos, mivel a megrendelőknek nagy könnyebbség, ha ez az előszelekció kimarad, tudható, hogy ezek az emberek alkalmasak arra, hogy egy produkcióban dolgozzanak. 

L.T.: Azt hozzá kell tenni, hogy az oldal a profi színészeket támogatja, a tagság mindenki másnak pénzbe kerül: ez jelenleg 1000 forint plusz áfa, ám a profik számára a basic tagság ingyenes, de az egyéb funkciók használatáért fizetni kell. A böngészés mellett álláshirdetés formájában is meg lehet futtatni szerepet, de ezt szintén csak előfizetéssel lehet igénybe venni.

G.Cs.: Az első időben ezt úgy csomagoltuk össze, hogy igyekszünk segíteni a színészeket: például megállapodtunk Köő Adrienn fotóművésszel, az előfizetésbe ezt is beleraktuk. De csinálunk castingtréninget is, Baranyi Kata casting director szakmai irányításával, ami megfogható tudás nyújt azzal kapcsolatban, hogy hogyan viselkedjen a színész castingszituációban, mit csináljon, mi az, amit semmiképpen, hogyan készüljön fel. 

Igyekszünk azt is figyelembe venni, hogy a színészek többsége az önmenedzselésben nem jártas, vannak, akiknek ez ösztönösen megy, vagy van menedzserük, de ők a ritka kivétel. Adott mondjuk egy marosvásárhelyi rendkívül tehetséges, 30-as színész, de nem nyomul, nincs kapcsolatrendszere, így nincsenek lehetőségei, holott a piacnak igénye lenne rá. Atletikus férfiból hiány van Magyarországon, és számos olyan karakter van, akit fel lehet így fedezni. Magyarországon ma még nagyon ritka a tudatos karakterépítés, kevesen hajlandóak abba időt, pénzt, energiát fektetni.

Mi abban is tudunk segíteni, hogy megmutatjuk nekik a piacot, és azt, hogy miképp tudnak adott esetben, mint márkára gondolni magukra. Ha úgy tetszik, pozícionálni magukat. Még az is elképzelhető, hogy adott esetben ebbe egy karakterváltás is belefér. Ez a terület üzletileg ma még kiaknázatlan, mi éppen ezért vágtunk bele, na meg mert nekünk ez nem csak a hivatásunk, de szívügyünk is. 

Ezek szerint akkor a színészek gondolkodását kell megváltoztatni, azt a módot, ahogyan magukról gondolkoznak?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

G.Cs.: Nem feltétlenül általánosítanék, de az biztos, hogy némelyeknek jól jön az iránymutatás, segítség azzal kapcsolatban, hogy rájöjjön, mit is ér. És persze tegyük hozzá, hogy az egész iparág most van kialakulóban, pontosabban most lépett szintet. A tartalomfogyasztás megugrásával párhuzamosan a televíziók elkezdtek egymással versenyezni, és ezt a helyzetet ki kell szolgálni, ami színészek nélkül meglehetősen nehéz lesz.

De ez nem azt jelenti, hogy az amatőrök nem fontosak, számtalan olyan magyar alkotás született az elmúlt időben is, ahol amatőr szereplők remekül helyt álltak.

Vannak már sikeres egymásra találások az oldalon keresztül?

L.T.: Igen, A mi kis falunkban, az Egynyári kalandban, és a Tóth János című sorozatokban is vannak szereplőink, akiket kiválasztottak, és számos castingra találtak aspiránsokat az oldalon keresztül. De jött megkeresés a Tetthely című sorozattól is Svájcból, ők 3-4 embert akartak megnézni és végül az adatbázisban találkoztak Csémy Balázzsal, aki végül el is nyerte a szerepet. 

Hosszú távon hogyan képződik bevételetek? A sikeres egymása találások után jár az oldalnak bizonyos százalék?

L.T.: Nem, terveink szerint egyrészt a regisztrációs díjakból, másfelől az extra szolgáltatásokból képződik majd bevétel. Most úgy fest, hogy 7500 forint egy casting call feladása, de hirdetéseket is el lehet helyezni az oldalon. Főleg a produkciók számára költségesebb mulatság ez, ők éves szinten többszázezres szinten fizetnek majd, de ha valakinek van olyan produkciója, amire folyamatosan keres embert, akkor ez az összeg szinte semmi. A havidíj 50 ezer forint, ha csupán egyetlen projektre kell szereplő. Ezekből jelentős bevételre számítunk. Emellett abban is reménykedünk, hogy a színészek és aspiránsok előfizetnek majd a szolgáltatásainkra, amiket folyamatosan tesztelünk, mivel kíváncsiak vagyunk, mire van igény, és ezekkel párhuzamosan alakul, merre fejlesztjük.

Lengyel Tamás / Fotó: Stiller Ákos

A gázsiból nem csippentünk le százalékot, viszont hamarosan indul az az oldalunk, amelyen keresztül rövid produkciókat lehet megrendelni, színészeket, akik verset mondanak, moderálást, különféle fellépéseket vállalnak, ennek a működése nem tagsági díjra alapul, hanem jutalékos lesz. 

Kaptatok egy nagy tőkeinjekciót is: kétszer 60 millió forintot az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől.

L.T.: Azt hittük, hogy nagy. 

G.CS.: Ennek az az oka, hogy egyrészt ezt a pénzt nem egyben adják, különböző mérföldkövekhez van kötve, másrészt a fejlesztés sok pénzt igényel. 

L.T.: Nyilván dolgoznak nekünk alvállalkozók, de mi vagyunk a cég alkalmazottai. Kaptunk kétszer 60 millió forintot a Hiventurestől, pontosabban beszálltak tulajdonostársnak, de ne felejtsük el, hogy ez nekik sem rossz, sem üzleti, sem kommunikációs szempontból. A Szabadszínész ma egy szexi szolgáltatás, az ő portfóliójukban ez egy szépen csillogó ékkő tud lenni.  Számunkra ez egy hobbiprojektnek indult, nem volt semmi tudatosság abban, hogy a pontosan kivel szeretnénk "összebútorozni". Arra gondoltunk, nézzük meg, hogy ha tényleg olyan izgalmas ez a szolgáltatás, mint ahogyan az első reakciókból leszűrtük, hátha van olyan tőkebefektető, aki ebbe beszállna.

(Fotó: Stiller Ákos)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm