11 °C Budapest

Veszélyben a nagyobb béremelések? Nem mindenki ért egyet

2019. november 13. 09:33

Nem történt a makropályához viszonyított olyan mértékű eltérés - gazdasági növekedés, infláció, termelékenység -, amely a megkötött megállapodás alapján indokolná az újratárgyalást - közölte a Világgazdasággal Perlusz László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint persze végre kell hajtani apróbb finomításokat, a VOSZ ezért már benyújtott a Pénzügyminisztériumnak egy tervezetet arról, hogy mely pontokat és hogyan változtatnának meg. Most a szaktárca tájékoztatására várnak.

A tavaly az idei és a jövő évre közösen meghatározott, 8 százalékos emelések nem azt jelentik, hogy az emelések mértéke 2020 után is változatlan marad, a változtatások a jövőben is figyelembe fogják venni a munkaerőpiaci helyzetet, valamint a magyar és a nemzetközi gazdasági lehetőségeket, feltételeket

- fűzte hozzá.

A kormány hétfőn újra összehívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF). Információink szerint az ülésen konkrét határozat egyelőre még nem született a bérmegállapodás kapcsán (ez csak december közepén várható), de az már most látszik, hogy a szakszervezetek között nincs teljes egyetértés a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékéről.

Egy évvel ezelőtt a tárgyalásban érintett kormány, a munkavállalói és a munkáltatói szakszervezetek az idei és a jövő évre vonatkozóan is 8 százalékos emelést rögzítettek, amivel azonban a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem ért egyet. Kordás László, a szervezet elnöke korábban úgy nyilatkozott: a magyar gazdaság eddigi teljesítményére vonatkozó elemzések azt mutatják, hogy már ez évre jóval nagyobb, 10 százalék feletti béremelésre lett volna lehetőség. A szakszervezet ezért a jövő évre mindenképpen két számjegyű emelést szeretne elérni, hogy Magyarország ne szakadjon le végleg Európától.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33