18 °C Budapest

Leesik az állad: ennyit keres egy szakács Magyarországon

2019. március 25. 13:33

Nagyon pörög a vendéglátóipar Magyarországon, vidéken ls Budapesten egyaránt nagy a forgalom. A szektorban dolgozók folyamatos növekedésről számolnak be, és a bérek is meglehetősen magasak. A nemek közti bérküloönbségek viszont továbbra is nagyok.

A vendéglátást is sújtja a munkaerőhiány, ez pedig hat a bérekre is. Az országos bérnövekedés azonban a vendéglátásra is jó hatással van. A vendéglátásban dolgozókat kérdezte az Evetrend kutatása. Figyelemre méltó, hogy sokkal több válaszadó véli úgy, hogy munkahelyének forgalma felszálló ágban van, mint akik szerint hanyatlik a forgalom. Másrészt az is érdekes tény, hogy a kérdésre nem tudott vagy nem kívánt válaszolni a kérdőívkitöltők 17 százaléka.

A kérdőívkitöltők nyolc tizede úgy tudja, hogy nyereséget termel az a hely, ahol jelenleg dolgozik, és mindössze 2 százalékuk szerint veszteséges a hely. Ez azért mindenképpen azt jelzi, hogy egyáltalán nincs válságban Magyarországon a vendéglátóipar. Az eredményesség tekintetében nincs számottevő különbség a vidéki és a fővárosi vendéglátóhelyek között.

A fizetéssel többségében elégedettek a dolgozók, a legtöbb elégedetlenség a béren kívüli juttatásokkal van a munkavállalók szerint. A vendéglátásban dolgozók nagy többsége elégedett az emberi, munkatársi kapcsolataival a munkahelyén. A munkaidő, a munkakörülmények és a fizetés megítélésénél is egyértelműen pozitív a válaszok mérlege. A szakmai önmegvalósítás lehetőségének megítélésénél viszont majdnem annyian elégedetlenek, mint ahányan elégedettek, a karrier lehetőségek és a munka/magánélet egyensúly esetében pedig egyértelműen negatív a mérleg. A vendéglátásban dolgozók körben a béren kívüli juttatásokkal van a legtöbb elégedetlenség.

A vendéglátásban dolgozók felének a nettó jövedelme meghaladja a havi 300.0000 forintot, 12 százalékuk pedig 500.000 forintnál is többet keres

Kategória közepekkel számolva a kérdőívkitöltők átlagosan kb. 305 ezer forintot keresnek egy hónapban. A havi jövedelemátlagok természetesen erősen függnek a munkaköröktől.

A séfek keresnek a legjobban a vendéglátásban

A legjobban a séfek keresnek, de persze nem minden vendéglátóhely konyháján dolgozik séf, csak a jobb helyeken. Üzletvezető viszont mindenütt van, ezért lehetséges, hogy a séfek átlagjövedelme valamivel nagyobb, mint az üzletvezetőké.

A séfek átlagosan nettó 360 ezer forintot keresnek, az üzletvezetők 345 ezret. Egy átlagos szakács 277 ezer forint nettót visz haza, míg egy konyhai kisegítőnek 236 ezer forinttal kell beérnie.

Itt is igaz a nemek közti egyenlőtlenség: a férfiak átlagosan 30 százalékkal keresnek többet, mint a nők a vendéglátásban. A nők átlagos bérszínvonala tehát a vendéglátásban (is) sokkal alacsonyabb, mint a férfiaké, és persze életkori csoportok szerint is jelentősek a különbségek, de egyáltalán nem a legidősebbek jövedelem átlaga a legmagasabb a vendéglátó iparban. Végül nagyon jelentős különbség van a vidéken dolgozók és a budapestiek jövedelem átlagai között is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A dolgozók háromnegyede legalább 70.000 forintos havi többlet jövedelemért váltana munkahelyet

A vendéglátóiparban dolgozók átlagosan 105 ezer forint plusz jövedelemszerzési lehetőségért mennének el szívesen egy új vendéglátóhelyre dolgozni. Ez a szép magas átlagérték azért azt jelzi, hogy a régi helyeken kialakult emberi kapcsolatok, és egyéb előnyök komoly értéket képviselnek a munkavállalók szemében, amit nem adnának fel szívesen aprópénzért. Az átcsábuláshoz igényelt plusz jövedelem természetesen erősen korrelál a jelenlegi jövedelemmel, ezzel együtt a vendéglátásban dolgozók háromnegyede 100 ezer forint plusz ígéretével elcsábítható lenne a régi helyéről egy új helyre. Feltéve, hogy a munkakörülmények nem brutálisan rosszabbak, mint a jelenlegi helyükön.

A dolgozók legalább 30 százalékos többlet jövedelemért váltanának munkahelyet, ha elégedettek a jelenlegi munkáltatójukkal

A férfiak esetében 111 ezer forint az igényelt plusz jövedelem átlaga, a nők viszont átlagosan 90 ezer forintért csábíthatók át a jelenlegi munkahelyükről egy új vendéglátóhelyre. Ez azonban annak köszönhető, hogy a vendéglátóiparban dolgozó nők bérezése sokkal rosszabb, mint a férfiaké. Elsősorban a bérkülönbségekre vezethető vissza az is, hogy egy 18-25 éves munkavállaló elcsábításához elég átlagosan 82 ezer forint plusz jövedelmet ígérni, a 41-50 éves tapasztalt vendéglátósoknál viszont 123 ezer forint az átlag (26-30 év=92 ezer Ft, 31-40 év=110 ezer Ft,50+ év=119 ezer Ft).
A jelenlegi jövedelemre, és így az átcsábuláshoz elképzelt plusz jövedelem igényre persze legerősebben az hat, hogy milyen a munkavállaló legmagasabb végzettsége.

Összességében így néz ki a vendéglátóipar

A vendéglátóhelyek döntő többségének növekszik a forgalma, jól prosperálnak. A fizetéssel többségében elégedettek a dolgozók, a legnagyobb munkavállalói elégedetlenség a béren kívüli juttatásokkal van. A vendéglátásban dolgozók felének a nettó jövedelme meghaladja a havi 300.0000 forintot, 12 százalékuk pedig 500.000 forintnál is többet keres. A séfek keresnek a legjobban a vendéglátásban, átlagjövedelmük eléri a havi 360 000 forintot. A vendéglátásban a férfiak átlagosan 30 százalékkal keresnek többet, mint a nők. A dolgozók, ha elégedettek a jelenlegi munkáltatójukkal, legalább 30 százalékos többlet jövedelemért váltanának munkahelyet.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem