9 °C Budapest

Nagy változás Magyarország legnagyobb munkahelyein: ide is betör a robotika

2019. március 6. 16:31

A magyarországi szolgálató központok (shared services center, SSC) közel fele továbbra is a 2000-es évek elején virágzó, mára elavult üzleti modell alapján működik, miközben világszerte egyre inkább megfigyelhető az a trend, hogy az SSC már nem csak kiváltja, de optimalizálja is az anyavállalatok tevékenységeit - hangzott el az EY, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) közös konferenciáján. A szakértők szerint ahhoz, hogy a szolgáltatók fenn tudják tartani meghatározó szerepüket a gazdaságban, elengedhetetlen, hogy adaptálják az új technológiai megoldásokat, illetve el kell mozdulniuk az end-to-end folyamatszervezés irányába.

A hazai szolgáltató központok jelentős része továbbra is egy közel 20 éves működési modell szerint végzi tevékenységét. Az érettebb SSC-k ugyan már megkezdték szervezetük fejlesztését és képesek komplex, magas hozzáadott értékű üzleti folyamatokat is összehangoltan működtetni, de még ők sem tudnak teljes mértékben eleget tenni a globális anyavállalatok elvárásainak az EY ügyfelei körében végzett elemzése szerint.

A multinacionális cégek a jövőben már olyan szolgáltatókra bíznák folyamataik központosítását, akik nem csak a meglévő ügymenetek kiváltására alkalmasak - például bejövő számlák könyvelése -, hanem arra is, hogy a piaci trendeknek megfelelően optimalizálják azokat. Az említett esetben robotika és mesterséges intelligencia teszi lehetővé a bejövő számlák emberi beavatkozás nélküli könyvelését. A cégvezetők számára ugyanis a hatékonyság akkor növelhető a legdinamikusabban, ha minden kiszervezett tevékenységük összehangoltan működik üzleti szolgáltató központban (Global Business Service, GBS), és a piaci trendekkel párhuzamosan vagy akár azokat megelőzve folyamatosan fejlődik.

Ahogy zárul a bérolló Nyugat-Európával szemben, egyre fontosabb, hogy a szolgáltató központok a hatékonyságjavítás élharcosaivá váljanak a nemzetközi hálózatokon belül. Akkor őrizhetik meg versenyképességüket, ha a költségcsökkentésen felül képesek lesznek valódi hozzáadott értéket teremteni az anyavállalatok számára. Ezt két lépésen keresztül tudják megvalósítani. Egyrészt új technológiák alkalmazásával, másrészt globális end-to-end folyamat szervezéssel, ami a jelenlegi helyzetükből az intelligens szolgáltató központok irányába mozdíthatja el a vállalatokat

- emelte ki Komáromi Réka, az EY szakértője. Az ágazat további növekedését vetíti előre, hogy dinamikusan növekszik azoknak a vállalati funkcióknak a száma, amiket a cégek a jövőben akár teljes mértékben szolgálató központokba szerveznének ki. A pénzügyi folyamatokat a vezetők 100 százaléka, a beszerzési funkciót 71 százalékuk, a HR-t pedig 68 százalékuk a jövőben teljesen átadná az SSC-k számára az EY globális elemzése szerint.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?