A munkát keresők átlagosan csaknem egy évig próbáltak elhelyezkedni, és jelentősen nőtt azok aránya is, akik már több mint egy éve keresnek állást.
Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
A szakértő az M1 műsorában azt mondta, a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a korábban 3,5-szeres különbség a legmagasabb és legalacsonyabb fizetés között csökkent,
A szakértő jelezte azt is, hogy korábban a legalacsonyabb keresetűek a humán területen dolgozók voltak. Ezek az adatok azt jelentik, hogy megindult a bérnövekedés az alsóbb szférákban is - tette hozzá. Csath Magdolna elmondta azt is, hogy a közszférában nagyobb volt a bérnövekedés, mint a versenyszférában, emiatt csökkentek a különbségek, és az átlagfizetések között sincs már akkora különbség, mint korábban.
A közgazdász megjegyezte azt is, hogy a fizikai és szellemi munkások fizetése között is csökkent a különbség, mert a jó szakmunkás hiánycikk Magyarországon, ezért nekik többet hajlandó fizetni a versenyszféra.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






