13 °C Budapest

Közel 50 ezerrel csökkent az álláskeresők száma egyetlen év alatt

MTI
2018. május 28. 15:30

A nyilvántartott álláskeresők száma 15,4 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 257 900 álláskereső szerepelt, közel 50 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Az NFSZ a honlapján közölte: áprilisban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,8 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett - tették hozzá.

Áprilisban 39 700 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,9 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 5,6 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,6 százaléka, 24 700 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.

Az év negyedik hónapjában 38 800 volt a 25 év alatti és 62 300 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,0, illetve 24,1 százalékot tett ki. Az álláskeresők 27,9 százaléka - 73 900 ember - tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 10,2 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Az NFSZ adatai szerint áprilisban 140 100 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 45,5 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,7 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott. A foglalkoztatók 39 500 új betölthető álláshelyet jelentettek be áprilisban, ezek 52,6 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 20 800 volt, amelynek 59,6 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Áprilisban 142 200 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 78 600 betöltetlen maradt. Az év negyedik hónapjában 261 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a haszonállat-eledel gyártását, a szakmai középfokú oktatást, a vegyes termékkörű nagykereskedelmet, a televízió műsor összeállítását, szolgáltatását, valamint a közúti szállítást, területileg pedig Hajdú-Bihar megyét, Budapestet, valamint Csongrád és Baranya megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,9 százalékos volt a 2018. január - márciusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 177 900-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,6 százalékponttal csökkent.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem