Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Továbbra is sok magyar próbál szerencsét Angliában egy jobb élet reményében. Közülük a legtöbben Londont választják, azonban sokuknak ott is rengeteg mindennel kell megküzdenie azért, hogy érvényesülhessenek. Vannak, akik a keseredettségüket viszik magukkal, mások akár 11 emberrel is osztoznak egy házon a kezdettekkor.
A Londonba költözés és a munkavállalás elsőre senkinek sem könnyű. Volt, aki tizenegy másik magyarral élt együtt az elején, és oda is elvitte magával a keseredettségét és a negativizmusát. Aztán rájött, hogy ezen túl kell lépnie. Persze sokan vannak azokik is, akiknek nem való ez az egész, és hazajönnek. De hogy ki milyen típus, az csak ott helyben derül ki.
Egy londoni magyarokkal foglalkozó pszichológus viszont azt mondja: aki két-három éve Londonban van, és összehasonlítja magát a helybeliekkel, sokszor az elkeseredhet, pedig ez már önmagában nagyon nagy teljesítmény.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







