A beszállítók isszák meg a multik béremelésének levét

2018. március 5. 19:02

A beszállítókon spórolják meg a multi kereskedelmi áruházláncok a saját alkalmazottaik bérének látványos, kissé eltúlzott emelését - közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete. Legalábbis a húsiparban dolgozók 12 százalékos bérköveteléseit azzal hárítják el a munkáltatók, hogy a kereskedők hallani sem akarnak a termékek áremeléséről. A HDSZ levélben hívja fel a nemzetgazdasági miniszter figyelmét a jelenségre, amelyet a kötelezően előírt minimálbér és garantált bérminimum-emeléssel a kormány idézett elő.

Miközben a közelmúltban rengetegen szerették volna, hogy a multi áruházláncoknál dolgozók méltó béremelést kapjanak, csak igen kevesen gondoltak arra, hogy a látványosan megemelt fizetéseket a vásárlókon kívül másokon, például a beszállítókon is "leverik".

Márpedig a bértárgyalásokon eddig tapasztaltak szerint úgy tűnik, hogy pontosan ez történik. Legalább 12 százalékos béremelésről állapodna meg a beszállítókat foglalkoztató cégekkel a Húsipari Dolgozók Szakszervezete, a munkáltatók azonban arra hivatkoznak, hogy nem tudják kigazdálkodni, mert az áruházláncok elzárkóznak az áremeléstől

 - írja közleményében a Húsipari Dolgozók Szakszervezete.

Golhovics Gábor, a szakszervezet elnöke azt üdvözlendőnek tartja, hogy a kereskedelmi dolgozók bére és különböző juttatásaik dinamikusan emelkednek, az viszont szerinte elfogadhatatlan, hogy az üzletláncok a beszállítókkal akarják megfizettetni saját alkalmazottaik bérfejlesztését is. A szakszervezet a nemzetgazdasági tárcához fordul a helyzet rendezése érdekében, hiszen a kormány írta elő a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékét, ami befolyásolja a munkahelyi bértárgyalásokat.

"Rendben van, hogy bérverseny alakult ki az áruházláncok között, de az élni és élni hagyni elv érvényesülése nekünk jobban tetszene" - fogalmaz Golhovics Gábor, az élelmiszerláncok egyes beszállítóit is képviselő Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Mint elmondta, a legtöbb vállalatnál megkezdődtek a bértárgyalások, azonban egyelőre kedvezőtlenek a tapasztalataik. A szakszervezet minimum 12 százalékos béremelést szeretne elérni, erre azonban egyelőre nem sok esély van.

A húsipar mindig is a kereskedelemnél jóval kisebb, 1-2 százalékos nyereséggel dolgozott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Munkavállalói oldalról nagyon örülünk, hogy az üzletláncok bérversenyéből a dolgozók jól jöttek ki, a jelentős béremelések mellett számos juttatást, cafetériát, 13. havi fizetést kapnak, az viszont nem tetszik, hogy az áruházak a beszállítókkal akarják megfizettetni megnövekedett költségeiket

- jelentette ki a szakszervezeti vezető. Elmondta, mivel a kötelező garantált bér ez év január 1-jétől 12 százakkal nőtt, nem kérhetnek kevesebbet a bértárgyalásokon. A munkáltatók azonban ennél lényegesen kevesebbre látnak lehetőséget, arra hivatkoznak a tárgyalásokon, hogy az áruházláncokkal nem tudnak szerződést kötni, hallani se akarnak arról, hogy a beszállított termékek árát emeljék.

"Azt követeljük, hogy fogadjanak el egy kisebb fokú emelést, hogy a beszállítók megnövekedett terheit is lehessen valahogy kompenzálni, s legyen valami mozgásterük a mi munkáltatóinknak is arra, hogy az elvárt béremelést végre tudják hajtani" - jelentette ki Golhovics Gábor. Az elnök utalt arra, hogy az élelmiszeripar más területén is ugyanettől a jelenségtől szenvednek a beszállítók. A tejipari, a konzervipari cégek is küzdenek ezzel a problémával, munkavállalóik képviselői is arra panaszkodnak, hogy az áruikat megrendelő üzletláncok nem hajlandók áremelést elfogadni. A probléma egyébként csak a húsiparban mintegy tízezer embert érint.

A szakszervezeti vezető felhívja a figyelmet arra is, hogy az üzletláncok a munkaerőt is elszipkázzák a húsipari cégektől, mert az élelmiszeriparban dolgozók könnyebben elmennek eladónak, hiszen jobb munkafeltételek mellett esetleg többet kereshetnek a szakemberek. Egy kényelmes, meleg, kulturált munkakörülményeket biztosító áruház versenyképesebb lehet, hiszen a húsiparban hideg környezetben kell dolgozni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31