Itt a megállpodás: ennyit kereshetsz legalább, ha a SPAR-nál kezdesz dolgozni

2018. január 15. 16:00

Megállapodott a 2018-as bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A megegyezés értelmében a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idei évtől. Ezen túlmenően bevezetésre kerül a SPAR hűségprogram, melynek keretében további béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, a SPAR-nál eltöltött évek függvényében. A béremelést a SPAR többségében saját forrás felhasználásával valósítja meg, melyet a járulékcsökkentésből származó megtakarítás egészít ki.

Eredményesen zárult a közel 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete között lezajlott bértárgyalás. A SPAR Magyarország a garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít béremelést a dolgozók számára, melyet kiegészít egy saját hűségprogram bevezetésével. A legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz - írja közleményében a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).

A SPAR 2017-ben 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2018-ban eléri a 9 milliárd forintot, melyet a járulékcsökkentés közel 1 milliárd forint értékben fedez. Ez két év alatt a bérek közel 40%-os növekedését jelenti a SPAR-nál. A bérfeszültség megelőzése érdekében a fizetések meghatározása során pedig mindig törekszünk arra, hogy az egyes vezetői szintekhez köthető bérek összecsúszását elkerüljük

- hangsúlyozta Maczelka Márk, az áruházlánc kommunikációs vezetője.

Az SPAR saját - választható béren kívüli juttatásokat tartalmazó - hűségprogram bevezetésével kívánja honorálni a lojalitást. Ennek értelmében a vállalat valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2018-tól továbbra is megkapja az évi 100 ezer forintnyi készpénzes juttatást. Ezen felül pedig azok, akik több mint egy éve a cég alkalmazásában állnak - a SPAR-nál eltöltött évek számától függően - éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint béren kívüli juttatásban is részesülnek. 

Ebben az esetben a munkavállalók dönthetnek arról, hogy azt SZÉP-kártyán, vagy SPAR ajándékkártyán kívánják megkapni. Emellett megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, mely a kiemelt időszakokban 10% kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Terveink szerint a munkatársi létszámunk 2018-ban tovább fog nőni, elsősorban az új beruházásaink miatt. A fluktuációs rátánk pedig egy év alatt közel 7 százalékponttal csökkent, mely alátámasztja a bérfelzárkóztatási stratégiánk helyességét

- emelte ki Maczelka Márk. 

A SPAR Magyarország 2018-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével - és ezzel együtt új munkahelyek teremtésével - valamint a meglévő áruházak felújításával: az idei beruházási keret meghaladja a 23 milliárd forintot, melyet az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be. Ennek keretében közel 20 áruház megújítása és több új áruház átadása valósulhat meg.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.02.13 13:33
Tényleg ráncosabbá tehet minket a laptop képernyője vagy a telefon kijelzője? A monitorok által kibo...
vezetoi-coaching  |  2025.02.12 10:07
A cím a valamikor híres színdarab címének hosszával vetekedik, ami ez volt: "Weiss, Peter: Jean Paul...
perfekt  |  2025.02.11 16:56
A felnőttképzés dinamikusan változó világában tapasztalat és elkötelezettség nélkül nehéz helytállni...
laskainelli  |  2025.02.05 15:36
Jó esetben egy kapcsolat indulásakor minden új és jólesően izgalmas. De ahogy telnek az évek, a hétk...
coachco  |  2025.01.03 09:52
Év végén nem jutott időm összegezni a tavalyi olvasmányaimat. [...] Bővebben!
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 16. vasárnap
Julianna, Lilla
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33