Leterheltek a postások: sok a munka, kevés a fizetés

2017. december 11. 13:31

Van, aki a szerződésében foglalt reggel 8 óra helyett 6 órára jár dolgozni, hogy el tudja végezni a napi munkát. Más postás arról beszélt, miközben a régóta a cégnél dolgozók fizetését alig emelik, a karácsonyi rohamban felvett alkalmi munkavállalókat az átlagos postásokénál sokkal jobb fizetéssel csábítják.

Hiába nem szeretik, muszáj életbiztosítást ajánlani az ügyfeleknek. Ugyanis ha nem teljesítik az éves 120 ezer forintos célt, akkor személyes elbeszélgetésen kell magyarázkodnia a posta dolgozóinak - mondta a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő postás.

Többen arra panaszkodtak, hogy hiába dolgoznak régóta a cégnél, azok, akiket a karácsonyi roham előtt vesznek fel, több pénzt kapnak. Ezt a hvg.hu is megerősíti, olyan álláshirdetést találtak, amelyben húsz nap munkáért nettó 151 ezer forintot, valamint ezen felül még cafeteriát ajánlottak,ez pedig több tízezer forinttal több annál, mint amennyit a legtöbb kézbesítő hazavisz.

Egy másik postás arról beszélt, lehetetlen a nyolcórás munkaidőt tartani. Régebben különj ember volt arra, hogy szétválogassa a leveleket, most ezt már a levelet kihordó postás csinálja. Ha végezni akar a munkával, reggel 6-kor kezdenie kell. A hvg.hu megkereste a postát az életbiztosításokkal és a túlórákkal kapcsolatban, ám egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

.Címlapkép: Mohai Balázs / MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?