Új kihívót kapott a Magyar Posta: ukrán csomagküldő cég hódítaná meg Magyarországot
Ukrajnába küldhetünk, illetve onnan fogadhatunk leveleket, csomagokat és rakományokat az új cég segítségével.
Ukrajnába küldhetünk, illetve onnan fogadhatunk leveleket, csomagokat és rakományokat az új cég segítségével.
Újabb kézbesítőcég érkezik a magyar piacokra, november 10-én tartja megnyitójat a Nova Post.
A Magyar Posta a 34. helyen áll az Egyetemes Postaegyesület friss rangsorában, amely a szolgáltatás minősége alapján értékeli az országokat - 2020-ban még valamivel jobban álltunk.
Októberben 12-e csütörtökre esik, így aki számlára utaltatja a nyugdíjat, annak már aznap meg is érkezik a pénz. Ha a postás hozza az ellátást, az eltarthat akár 12 munkanapig is.
Jelentős összegű, akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat az, akinek nincs kint a házszám az otthonán.
Többkörös egyeztetés után ma részmegállapodás született a Magyar Posta vezetése, a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége között.
Sok az értékesítés, három ember munkáját végzik - mindez pedig kicsit sem látszik meg a keresetükön.
A bezárt vidéki posták akkor nyithatnak csak ki újra, ha az önkormányzat fizet ezért.
Kiderült, számos vidéki postahivatalra is bezárás vár: a társaság nem tudja kifizetni az energiaszámlákat.
Nagyszabású toborzókampányt indított a német posta a közösségi médiában: több helyen is megjelent a magyar nyelvű hirdetés, melyben kézbesítőket keresnek.
A postások még nem kaptak ajánlatot az alapbér emelésére, a felkínált egyszeri pluszpénz összegével pedig elégedetlenek.
Vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt.
Itt vannak a Pénzcentrum friss felmérésének eredményei. Az orvosok, mérnökök, ügyvédek programozók a legelismertebbek, de a legfontosabb munkát a társadalom számára az orvosok, tanárok, ás ápolók végzik. A bankárok, ügyvédek, marketing szakemberek a legtúlfizetettebbek, miközben az ápolók, szociális munkások, tanárok bérezése a legigazságtalanabb...
Te mit gondolsz?
A gépjárműadó első részletét a korábbi években megszokott március 15. helyett idén elég április 15-ig befizetni, a második részletet pedig szeptember 15-éig
Mikor érkezik a 13. havi nyugdíj utalás? Bakszámlára már holnap megérkezik a pénz. Mikor hozza a postás a 13. havi nyugdíjat? Ennyi a 13. havi nyugdíj összege.
13 ezren töltötték ki a Pénzcentrum kérdőívét.
2021-ben egy áltagos összegű (150 600 forintos) nyugdíjban részesülő csaknem 37 650 forintot kap.
Kicsiknek és kicsit nagyobbaknak is jó ajándék a karácsonyi mesekönyv. A Pénzcentrum listájában vannak klasszikus és új kötetek is minden korosztály számára.
Elárulták, mi a küldemények feladásának legbiztonságosabb módja.