A vendéglátóipari szervezet célja egy olyan rendszerszintű javaslatcsomag kidolgozása, amely az ágazat egymással összefüggő kihívásaira átfogó és gyakorlati megoldásokat szeretne kínálni.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. még nem szállította el a lomtalanításból származó szemetet Pestszentlőrincen, a szél pedig szétfújta az utcán a hulladékot.
A kerület meghirdette a lomtalanítást, és azt is, mikor szállítják el a hulladékot, ehhez képest még mindig az utcán hever a szemét - írja az Index. A hírportál megkereste az FKF Zrt-t, hogy miért késik a szemétszállítás a XVIII. kerületben. A társaság válasza szerint a tervezett, ütemezett programhoz képest egy nap csúszásban vannak, de a lemaradást folyamatosan pótolják. Problémát a nagy mennyiségű illegális szemétlerakások jelentik a létszámhiányból fakadó korlátozott kapacitások, tették hozzá.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






