-1 °C Budapest

Ennyit keres új munkahelyén Hujber Feri

2017. november 16. 14:00

Fizikai munkát vállalhat Hujber Ferenc Kanadában. A színész nemrég költözött a 650 ezres Vancouverbe, ahol egy magyar család fogadta be.

Fizikai munkásként, pontosabban parkettázósegédként boldogulhat Hujber Ferenc a Story szerint. A színész a Valami Amerika 3. részének leforgatása után hagyta el Magyarországot. Jelenleg a filmbéli alakításáért kapott összegből él, elhelyezkednie még nem sikerült. Egy vancouveri magyar férfi elmondása szerint azonban egy parkettázós vállalkozó adott állásajánlatot Hujbernek, aki nem kizárt, hogy elvállalja a munkát.

Hujbernek nem idegen a fizikai munka, hiszen a Valami Amerika 2. részének leforgatását követően Londonba költözött, ahol pizzafutárként dolgozott.

A lap információi szerint Hujber egyelőre csak feketén vállalhat munkát, hiszen a színész turistaként érkezett az országba. Az őt befogadó család ugyanakkor anyagilag jótáll érte.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 12,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, a Cetelem, és a Cofidisgyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Mennyit kereshet egy parkettázósegéd?

Az nuevoo.ca-n talált adatok alapján egy parkettázással foglalkozó munkás 47 788 kanadai dollárt keres meg átlagosan egy év alatt, amely nagyjából 9,9 millió forint. Havonta tehát 825 ezer forintnak megfelelő dollárt tesz ki a fizetésük.

Ha a fenti értéket vesszük alapul, akkor 25 dolláros, azaz 5 200 forintos órabérrel számolhatunk. Ez nagyjából megegyezik a más, szintén fizikai munkákkal megkereshető átlagos órabérekkel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezzel szemben a magyarországi burkolók hivatalosan 145 135 forintot, míg az egyszerű építőipari foglalkozásúak 156 739 forintot keresnek egy hónapban. Egy magyar színész 282 560 forintot keres meg átlagosan, a segédszínészek valamelyest kevesebbet, 263 576 forintot vihetnek haza havonta.

Ugyanakkor nemrég mi is írtunk róla, hogy az augusztusi adatok alapján 164 336 munkavállaló dolgozott az építőiparban, és a jogaszvilag.hu cikke szerint 35 százalékra becsülhetjük a feketén foglalkoztatott melósok számát. Ebből kiindulva talán nem teljesen légből kapott a feltételezés, hogy a valóságban ennél jobban keresnek Hujber magyarországi kollégái is.

Címlapkép: MTI/Kallos Bea

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?