A 2023 végén hivatalos edzői vizsgát tett Schóbert Lara szülei, Rubint Réka és Schobert Norbert nyomdokaiba lépett.
Tegnap jelentette be a szlovák kormányfő és a munkaügyi miniszter, hogy jövőre 480 euróra, nagyjából 149 200 forintra emelkedik a minimálbér összege - írja az MTI.
A szlovák miniszterelnök és tárcavezető aláírta a rendeletet, miszerint januártól 10,34 százalékkal megemelik a jelenlegi 435 eurós minimálbért, így 480 euró lesz. A minimális órabér pedig 2,75 euróra nő. A rendeletre azért volt szükség, mert a munkavállalók és a munkaadók képviseletei nem tudták rendezni a bérek körüli vitákat. Fico elmondta: az országban a munkanélküliség az eddigi legalacsonyabb szinten van, és a minimálbér emelése nyomást gyakorol majd az ágazati bérek emelkedésére is. Hozzátette, nem lát okot arra, hogy 2019-ben, miért ne léphetné át az 500 eurós határt a minimálbér összege.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






