26 °C Budapest

Gigakártérítés ütheti a bűnözők markát a magyar börtönökben

2017. július 31. 08:30

Már több mint százhúszmillió forintot fizetett ki a magyar állam olyan fogvatartottaknak, akik elhelyezési körülményeik miatt nyújtottak be panaszt és folyamodtak kártalanításért - írja a Magyar Hírlap.

A cikk szerint számos fogvatartott használja ki azt az idéntől hatályos lehetőséget, amely alapján az alapvető jogait sértő elhelyezési körülményeire hivatkozva panaszt nyújthat be és kártalanításért folyamodhat. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a lapot arról tájékoztatta, hogy az eddig eltelt időben a fogvatartottak 1964 esetben tettek panaszt az elhelyezéssel kapcsolatban, míg kártalanítási igényről beadványt 5006 esetben terjesztettek elő.

BVOP-információk szerint a büntetés-végrehajtási bírók eddig 212 esetben, összesen 120 371 950 forint kártérítést ítéltek meg a panaszosoknak, amely alapján átlagosan a kártalanítás napi összege 1437 forint.

Emlékeztetnek, a kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy 2015-ös ítélete alapján alkotta meg a magyar kártalanítási eljárás jogintézményét. Az elmúlt években több fogvatartott is sikeresen indított pert a strasbourgi bíróságon, amely kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot.

A magyar törvény szerint kártalanítás jár a "fogva tartás során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény által előidézett sérelem miatt". Ilyen például az illemhely elkülönítésének hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás vagy fűtés, illetve "a rovarok által előidézett sérelem" - írták.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kártalanítás minden egyes, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között eltöltött nap után jár. Egy napra eső összege legalább 1200, legfeljebb 1600 forint lehet.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?