19 °C Budapest

Ennyiért robotolnak a napszámosok a magyar gyümölcsösökben

Pénzcentrum
2017. július 14. 05:28

Tavaly nagy riadalmat okozott az óriási mértékű munkaerőhiány, idén viszont ezen a téren már sokkal felkészültebbek a termelők. Idén ráadásul sokkal több diákot is foglalkoztatnak a kertészetek, mint a korábbi években.

A mezőgazdasági munkák időszakának kellős közepén járunk, a szamóca, a cseresznye, a meggy betakarításán már túl vannak a termelők, jelenleg a baracknak és a szilvának van szezonja, augusztus közepén pedig érnek az almafélék. Ezeknek a gyümölcsöknek a betakarításához van szükség a legtöbb emberi erőforrásra. A mezőgazdasági idénymunkák április végétől október végéig tartanak, és nagyjából 100 ezer embernek nyújtanak megélhetést, illetve kereset-kiegészítést.

Tavaly óriási fejtörést okozott a termelőknek, hogy ki szedi majd le a gyümölcsöt a fáról, ugyanis míg 2015-ben 25-30 ezer munkás hiányzott a földekről, addig 2016-ban már több, mint 50 ezer.

Jelentős változás nem történt a múlt évhez képest, annyiban talált tapasztalható javulás, hogy a termelőket már nem érte váratlanul a munkaerőhiány, fel tudtak rá készülni: többen a technológián változtattak, vagy a fajtán, amelyek kevésbé munkaigényesek, és többen már jó előre lekötötték a munkaerőt is - tudta meg a Pénzcentrum Lédó Ferenctől, a Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnökétől.

A napszámosoknak egyre gyakrabban a minimálbérnél többet fizetnek, különben még kevesebben jelentkeznének a munkákra.

A termelőknek viszont nem csak a létszám, hanem a hatékony munkavégzés is nagyon fontos, ezért egyre elterjedtebb, hogy az alapbéren felül teljesítményhez és minőséghez kötött prémiumot is adnak. Ez a munkavállalók számára is ösztönző, jobb munkaerő több pénzt kap.

Hatalmas segítés a diákmeló

Idén országosan több diákszövetséggel is együttműködik sok termelő, és a tapasztalatok szerint a diákok részéről is van hajlandóság, hogy mezőgazdasági munkát végezzenek. Többségük csak augusztus 20-ig vállal, 4-6 hetes munkát a nyári szünet ideje alatt. Őket is főként teljesítmény alapú bérezéssel motiválnak hatékonyságra.

A munkaerőhiány és annak mértéke tájegységenként változó, de eddig úgy tűnik, hogy a termelők meg tudnak birkózni ezzel a nehézséggel. A legnagyobb gond, hogy ahol van munkaerő, ott nincs meló, ahol viszont lenne munka, ott embert nem találnak hozzá. Idén már a tavalyinál több vállalkozó foglalkozik munkaszervezéssel, és heti váltásokban viszik a napszámos-csapatokat a kertészeteknek. Részben ennek is köszönhető, hogy nem jelent annyira nagy problémát a munkaerőhiány, mint tavaly.

Emellett sokan döntöttek a gépesítés mellett is, így például az osztályozás és a válogatás folyamatához már nincs szükség annyi élőmunkára.

De olyan technológiai változtatásokat is végrehajtottak több helyen például, hogy alacsonyabbak lettek az ültetvények, így nem kell létrára mászni a munkásoknak, gyorsabb és egyszerűbb a betakarítás.

A munkaerőhiány látszik az árakon?

Idén egyébként drágább volt a meggy, így a napszámosoknak is gyakran több pénzt tudtak adni. És ha már a gyümölcsáraknál tartunk: mennyire befolyásolja a munkaerőhiány az árakat?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A gyümölcsök árát uniós szinten kell nézni. Például a málnatermesztés azért tűnik el hamarosan Magyarországon, mert változik a klíma, emiatt nincs akkora hozam, és míg a szerbeknél vagy a lengyeleknél egy málnaszedőnek óránként 400-450 forintot körüli bért fizetnek, addig itthon 1000-1200 forintot"

- mondta Lédó Ferenc.

Egy óra alatt nagyjából 3-4 kiló málnát lehet leszedni, tehát egy kiló málna leszedése 300-400 forintba kerül a termelőnek. És ebben még nincs benne a szállítás, a rakodás, és a többi. Tehát elsősorban nem a hazai munkaerőhiány befolyásolja a gyümölcsök árát, sokkal inkább az uniós árak.

A technika fejlődése ezen a téren is nagy fordulatot hoz, például Lengyelországban, Spanyolországban, és Dániában már gépekkel végzik a málna betakarítását, de már tesztelik az alma- valamint a paradicsomszedő gépeket is. A hollandoknál már robot szedi az uborkát. Tehát az a trend körvonalazódik, hogy akik nagy mennyiséget akarnak termelni, azok előbb-utóbb gépesíteni fognak.

Ennek a technikai fejlődésnek a hatására nagyjából 10 év múlva jóval kevesebb napszámosra lesz majd szükség, és főleg azok jutnak majd könnyen mezőgazdasági munkához, akik képzettek, hiszen értelemszerűen a sokmillió forintos gépekhez csak olyanokat engednek majd oda, akik értenek is hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem