A 7 legjobb munka azoknak, akik nem bírják a stresszt

2017. június 7. 11:34

Egyes felmérések alapján a magyar munkavállalók 52 százaléka szerint gyakori, vagy nagyon gyakori a stressz a munkahelyén. Aki azonban olyan állást keres, ahol vélhetően kicsit kevesebb idegeskedésre számíthat, akkor annak most mutatunk néhány jó alternatívát.


Korábbi kutatások szerint a munkahelyi hiányzások 50-60 százaléka, vagyis Magyarországon évente több mint 10 millió keresőképtelen nap a negatív stresszre és annak káros egészségi következményeire vezethető vissza. Magyarország közel van az európai átlaghoz,

a felmérések szerint hazánkban ugyanis a dolgozók 52 százaléka mondta, hogy gyakori, nagyon gyakori a stressz a munkahelyén.

A stresszes környezetben pedig természetesebben a munkavállalók is rosszabbul teljesítenek. Aki azonban szeretné megóvni magát a sok idegeskedéstől, annak érdemes megnézni az amerikai munkaügyi információs hálózat rangsorát, amely megmutatja azokat a munkahelyeket, ahol viszonylag kevés stressz éri a munkavállalókat.

Az egyes munkakörök értékelésékor megnézték, hogy a dolgozók mennyire fogadják el a kritikát és milyen hatékonyan kezelik a munkahelyi stresszt. A bizonyos "stressz faktort" egy 0-100-ig terjedő skálán értékelték, ahol az alacsonyabb számok egyértelműen alacsonyabb stressz jelentenek.

Íme, itt van néhány munkakör, ami azoknak ajánlott, akik nem igazán bírják a stresszes helyzeteket:

7. Történész

Stressz-tolerancia: 55

Havi bruttó kereset: 251 858 forint

Feladatok: a történészek kutatják, elemzik és értelmezik a múltban történt eseményeket. A feladataik közé tartozik többek között a kormányzati, intézményi nyilvántartások, újságok, folyóiratok, fényképek, interjúk, naplók és levelek elemzése is.

6. Anyagmérnök

Stressz tolerancia: 53

Havi bruttó kereset: 505 775 forint

Feladatok: Különböző természetes és szintetikus anyagok kutatása és tanulmányozása. A gumi, a kerámia, a műanyag, vagy éppen az üveg kémiai tulajdonságának tanulmányozása.

5. Levéltáros

Stressz tolerancia: 53

Havi bruttó kereset: 211 411 forint

Feladatok: A levéltári rendezés, selejtezés, segédletkészítés és egyéb adminisztráció.

4. Erdész-kertész:

Stressz tolerancia: 53

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Havi bruttó kereset vezetőként: 356 182 forint

Feladatok: A munkaterület felmérése, munkafolyamatok megszervezése, jelentések készítése. Kapcsolattartás az önkormányzatokkal és más erdészetekkel.

3. Építőipari berendezések üzemeltetése

Stressz tolerancia: 49

Havi bruttó kereset építőipari foglalkoztatottként: 139 537 forint

Feladatok: Az építőipari gépek irányítása. Ide tartoznak többek között a traktorok, a buldózerek de azok a markológépek is, amelyekkel a földet mozgatják.

2. Kazángépkezelő

Stressz tolerancia: 48

Havi bruttó kereset: 213 713 forint

Feladatok: A kazángépkezelők az álló gőzkazánokat és a kazánházak egyéb segédberendezéseit építik, összeszerelik, karbantartják és javítják azokat.

1. Biotechnológiai technikus/laboráns

Stressz tolerancia: 47

Feladatok: Biológiai laborvizsgálatok elvégzése, a kutatók, orvosok munkájának segítése. Például mérések vagy akár mintavételek elvégzése.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint egy orvosi laboratóriumi asszisztens havi bruttó átlagkeresete pedig  225 084 forint.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem