Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség. Ez március 20-án 0 órakor kezdődik, és március 24-én 24 óráig tart.
A segélyhívószámokra érkező hívások 70 százaléka semmilyen beavatkozást nem igényel - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeleti főosztályának vezetője az M1 csütörtök reggeli műsorában. Hablicsek Nikoletta felhívta a figyelmet: a segélyhívószámok rendeltetéstől eltérő használata szabálysértés.
2014 májusa óta a 112-es egységes európai segélyhívószámon és a 107-es nemzeti, rendőrségi számon, két központban, Miskolcon és Szombathelyen fogadják a segélyhívásokat. Ez a két központ fogadja 2016 januárja óta a katasztrófavédelem 105-ös nemzeti segélyhívójára érkező bejelentéseket is. Hablicsek Nikoletta hozzátette:
A segélyhívások 70 százaléka semmiféle beavatkozást nem igényel, van, hogy kisgyerekek szórakoznak álhívásokkal, főleg iskolai szünetekben, van, hogy valaki a véleményét mondja el a segélyhívó vonalon, és az is előfordul, hogy valótlan bejelentéseket tesznek szándékosan azért, hogy a hatóság figyelmét eltereljék egy másik szabálysértésről, bűncselekményről - közölte a főosztályvezető.
2013 szeptemberétől létezik a segélyhívószámok rendeltetéstől eltérő igénybevételének szabálysértési tényállása. Súlyosabb esetekben - ahol megállapítható a hatóság félrevezetése, vagy bombával fenyegetés miatt a közveszéllyel fenyegetés - akár szabadságvesztést is ki lehet szabni az elkövetővel szemben.
A műsorban elhangzott: a rendőrség kampányt indít, hogy visszaszorítsák a 112-es segélyhívó számra érkező vakriasztásokat. A tájékoztatás szerint tavaly 3 millió felesleges hívás futott be a segélyhívókra, és csaknem 92 ezren kifejezetten rossz szándékkal telefonáltak, azaz minden ötödik percben álriasztást adtak, kitalált esethez próbálták küldeni a mentőket, tűzoltókat, rendőröket.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







