26 °C Budapest

Már kéményseprőkből is hiány van az országban

MTI
2016. december 9. 08:31

Szakemberhiányra panaszkodik a Kéményseprők Országos Szakszervezete - írta pénteki számában a Magyar Nemzet és a Népszava.

Vámos Csaba, a szakszervezet elnöke szerint a szakszerű, biztonságos kéményseprő-szolgáltatáshoz szükséges szakembereknek alig a fele maradt az ágazatban.

Az elnök elmondta, júliusban az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vette át a kéményellenőrzési szolgáltatást, a szakemberhiány miatt azonban bizonyos, hogy az OKF kéményseprői az év végéig nem lesznek képesek ellátni az alapvető szolgáltatatást, például a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzését, tisztítását és kötelező felülvizsgálatát.

A szakszervezeti vezető arról is beszámolt a lapoknak, hogy az OKF közfoglalkoztatottakkal töltené föl a létszámot, de az új szakemberek csak jövő év közepétől állhatnának munkába.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha az OKF hallgatott volna a szakszervezetre, és átvette volna 900 főből álló teljes szakembergárdát, nem csak 450-500 főt, akkor most nem lenne probléma

- mondta.

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?