35 °C Budapest

Kiderült, miért csúszik az olimpiai jutalmak kifizetése

2016. november 29. 20:02

Bár a riói olimpia augusztus 21-én véget ért, az eredményes sportolók és az őket felkészítők, még nem kapták meg a jutalmukat. A paralimpia majdnem egy hónappal később ért véget, de még ők sem kapták meg a juttatásukat - írja az Index.

Az eredményesség után járó összegek nem változtak a 2012-es olimpia óta, így a bajnokok 35 millió forintot kapnak, de a nyolcadik helyezettek is még kétmillióval gazdagodnak.

A Magyar Olimpiai Bizottság a sportszövetségekkel történő egyeztetések után javaslatot állított össze a jutalmazottak körére és a jutalmak összegére. Ez a javaslat november közepén érkezett meg az államtitkársághoz, így a szerződés aláírása a héten megtörténik, azt követően pedig a MOB intézkedik a jutalmak kifizetéséről

- tuda meg a lap a  sportért felelős államtitkárságtól

Mivel ilyenkor nemcsak a sportolók, hanem a szövetségi tisztviselők, sőt, maga a MOB alkalmazottai is jutalmat kapnak, nem egykörös egyeztetések voltak. Az érmes sportolóknak emiatt kell várniuk. A témában a MOB is kiadott egy közleményt, mely szerint, ők az előírásoknak megfelelően, a határidőt betartva döntöttek. Haladéktalanul folyósítanak, azt ígérik.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 13:31