32 °C Budapest
Kevesebbet alszol napi hét óránál? Sose kapsz fizetésemelést

Kevesebbet alszol napi hét óránál? Sose kapsz fizetésemelést

2016. november 20. 07:06

Magyarok tömegei alszanak kevesebbet napi nyolc óránál, ráadásul vannak, akik nem fektetnek elég hangsúlyt a minőségi alvásra. Ezzel viszont nagy veszélybe sodorhatják magukat, az egészségük mellett a pénztárcájuk is bánhatja a kevesebb alvást. Összeszedtünk néhány tippet, amivelte is frissebben kelsz majd fel reggelente.

Mindegy, hogy álmatlanság gyötör minket, vagy a gyerek miatt kelünk fel gyakran, ha keveset alszunk, az érezhetően negatív hatással van a másnap végzett tevékenységeinkre. Matthew Gibson (Williams College) és Jeffrey Shrader (UCSD) kutatása szerint ráadásul hosszútávon az alváshiányunk miatt a termelékenységünk is csökkenhet, emiatt pedig kevesebb fizetést kaphatunk.

Ha egy héten keresztül napi hat órát alszik valaki, az közel annyira káros hatással van a szervezetre, mintha előző éjszaka egyáltalán nem aludt volna

 - mondta Gibson a Marketwatchnak. A kutatás során megvizsgálták, hogyan hat a napsütés az emberi testre és arra jutottak, hogy ennek hiánya fáradtságot okoz. Ez eddig nem is feltétlenül meglepő, azonban azt is kimutatták, hogy a minőségi, napi 7-9 óra alvásnak köszönhetően az alanyok jobban teljesítettek a munkahelyükön. Persze ez nem azt jelenti, hogy csökkentenék a bérünket, az viszont elképzelhető, hogy később kapjuk meg a kinevezésünket, vagy elmarad a béremelés.

Innen már csak egy ugrás és könnyen belátható, hogy azokban az országokban (településeken) ahol kevesebbet süt a nap, általánosságban hatékonyabban dolgoznak az emberek. Ez egyébként magyarázatot adhat arra, hogy Európa északi országaiban miért magasabb az egy főre jutó jövedelem, másrészt segíthet abban, hogy az életritmusunk megváltoztatásával mi is több pénzt kereshessünk.

Elsőre egyébként szinte lehetetlennek tűnhet, hogy több időt töltsünk alvással, a család, a munka, a barátok és a hobbink mellett, azonban megéri ezzel foglalkozni, mert megtérül a "befektetés". "Mellékhatásként" ugyanis nemcsak a keresetünk nőhet, hanem az egészségünk is jobb lehet, és a közérzetünk is javul, ráadásul lehet, hogy ezután sokkal kevesebbet, vagy egyáltalán nem kell kávéra költenünk.

Általánosságban elmondható, hogy az emberek nem tulajdonítanak kellő figyelmet az elegendő alvásra. Ezzel viszont nemcsak a jövedelmünk, hanem az egészségünk is veszélybe kerülhet, így érdemes rávenni magunkat a kielégítő alvásra.

Hogyan vegyük rá magunkat a több alvásra?

  • Tedd le a kütyüket!

A számítógépek, telefonok, tabletek háttérfénye kifejezetten élénkítő hatással vannak ránk, ezért legalább fél órával azelőtt, hogy aludni indulunk, már ne használjuk ezeket a kütyüket. Van, aki tulajdonképpen a telefonjával alszik, ezt viszont teljesen iktassuk ki az életünkből.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • A jelszó: minőségi alvás

Az mennyiség mellett a minőség és az alvás időzítése is fontos. Ha tehát valamilyen okból csak 5-6 óránk van aludni, akkor gondoskodjunk arról, hogy ez legalább minőségi alvás legyen.

  • Szüntessük meg a rossz szokásokat!

Ugyan a naplemente és ezzel az alvás hiánya automatikusan álmosabbá tesz, azonban ez nem azt jelenti, hogy azonnal le is kell feküdni aludni, ha túl korán alszunk el, az felboríthatja az alvási ciklusainkat.

Sokan a tévé előtt alszanak el, majd később mennek át az ágyba, ez azonban szintén nem szerencsés, összezavarhatja az alvási ciklusainkat.
Ha keveset tudunk éjszaka aludni, akkor napközben iktassunk be egy 15-20 perces szunyókálást (power nap), amivel felfrissíthetjük az agyunkat. Lényeges, hogy ezt legfeljebb kora délután tegyük, nagyjából délután 2 után már inkább ront a helyzeten, mint használ.

Emellett persze számos más praktika is működhet, hiszen különbözőek vagyunk. Ha más tippekre vagy kíváncsi, akkor ITT olvashatsz 10 tippet az alvásról.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2021.06.22 08:10
Valószínűleg már senkit nem lep meg, hogy a nyári meleggel együtt érkezik az adótörvény csomag, amel...
hrdoktor  |  2021.06.21 05:58
A szemek alatti karikák a legtöbb embernél nem csak a genetikával, hanem az életmóddal is összefügge...
legacykft  |  2021.06.18 18:55
Az elmúlt évek munkaerőpiaci helyzetéből kifolyólag jellemzően olyan kérdések foglalkoztatták a cége...
ajovomunkahelye  |  2021.06.17 09:16
Hogyan alakult a munkavállalói elkötelezettség a járvány kitörésétől kezdve? Az első hullámban még m...
coachco  |  2021.06.09 11:06
Olvasom Obama ex-elnök memoárját, másodjára fogtam bele. Nem mintha nem lenne érdekes, de cirka 700...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 22. kedd
Paulina
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?