Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb beépítéssel számol a mostani fejlesztési koncepció
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 55 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, de az iparági kutatások szerint ennél aggasztóbb a helyzet - írja ma reggel a Világgazdaság.
Az első negyedévhez képest háromezer fővel, 2012-höz képest viszont duplájára emelkedett a bejelentett üres állások száma, és jelenleg a mutató 55 ezren áll. Az álláshelyek túlnyomó többsége (39 ezer) a versenyszférában árválkodik.
Ehhez az adathoz képest:
- a fejlesztési tárca kutatása szerint 22 ezer álláshely betöltetlen csak az informatikai szekotrban (a hivatalos háromezerrel szemben),
- a szálloda- és vendéglátószektorból pedig 100 000 ember hiányzik egy szakmai szövetség szerint.
A különbség oka az lehet, hogy a cégek csak a kevéssé összetett, esetleg olyan állásokat jelentik be a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak, amiért állami támogatás kapható.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






