18 °C Budapest

Még mindig nem tudni, mit tanítanak a szakgimnáziumokban

MTI
2016. augusztus 10. 10:05

Három héttel a tanévkezdés előtt a tanárok még mindig nem tudják biztosan, mit és hogyan fognak tanítani az új szakgimnáziumokban - írja szerdai számában a Népszava a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiumának elnökére hivatkozva.

A helyi tanterveket már a nyári szünet előtt el kellett volna készíteni és jóvá kellett volna hagyni, ám mivel a kormány még mindig nem tette elérhetővé a kerettanterveket, ez nem történhetett meg

 - mondta Szenes György. Szerinte a jóváhagyott tanterv nélkül a tanítás sem kezdődhetne meg szeptemberben, de a szakképzési koncepció is "úgy rossz, ahogy van". Úgy látja, a kormány a tanárok áldozatkészségére támaszkodik majd, akik mindent el fognak követni azért, hogy diákjaiknak még a kaotikus viszonyok közepette is használható tudást adjanak át.

Friss!
A hírrel kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium is megszólalt:

"Semmi akadálya sincs az új szakképzési rendszer szeptemberi elindításának, hiszen minden készen áll a 2016/2017-es tanév megkezdésére. Hamis az az állítás, miszerint a kormány nem készült fel a szeptemberi tanévkezdésre, illetve hogy a diákok, tanárok nem tudják, mit fognak tanulni, tanítani. A cikk állításával ellentétben a szakközépiskolákban tartalmukban a korábbival azonos kerettantervek alapján folyik tovább az oktatás, továbbá az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra egyelőre az első, felmenő évfolyamot érinti. Az új szakgimnáziumokban bevezetendő szakmai ismeretek kerettanterveinek tervezetei június eleje óta elérhetőek bárki számára, amely lehetőséget biztosít az iskoláknak, tanároknak a tanévet megelőző szükséges felkészülésre. A tanároktól, oktatási szakemberektől beérkezett több száz észrevétel alapján a tantervekben további pontosítások történtek a jogszabály-előkészítés során, amik tovább javíthatják az oktatás színvonalát. A szakgimnáziumi közismereti kerettantervek hasonlóan széles körű szakmai párbeszéd nyomán - így a Köznevelési Kerekasztal szereplőinek bevonásával - nyerték el végleges tartalmukat. Az új komplex természettudományos tantárgy pedig nem tartalmaz új tananyagot, csak a korábbiaktól eltérő módon nem különálló tantárgyként, hanem a szakmai képzést jobban segítő komplex szemlélettel történt a kialakítása. Az új tantárgyhoz külön, a tanárok, diákok számára használható oktatási segédlet készül, amely digitális formában a tanévkezdést megelőzően minden iskolában biztosított lesz. Nem osztjuk azt az aggodalmat, hogy a szakgimnáziumi életpálya-lehetőségek szűkülnének, épp ellenkezőleg: továbbra is megmarad a diplomaszerzés lehetősége, sőt könnyebbé válik a felsőoktatási szakirányú továbbtanulás, és emellett a tanulók akár az érettségi után, akár a technikus szak elvégzésével rögtön elismert OKJ képesítések birtokában léphetnek a munkaerő-piacra. Megjegyezzük továbbá, hogy a magyar szakképzési rendszer átalakítását külföldi oktatási szakemberek is elismerik."

 

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?