Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. országos ügyvezető igazgatója hét sikeres év után, saját döntése alapján távozik a vállalattól,
A Magyar Posta Csoport 2015-ben a terveknek megfelelően sikeres üzleti évet zárt több mint 3 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel. Az eredménynek köszönhetően a 2016. évre érvényes bérmegállapodásban foglaltakon túl, további keresetfejlesztést hajt végre a Társaság.
- nyilatkozta Németh Lászlóné, nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár.
- nyilatkozta Szarka Zsolt, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója.
A Posta - beleértve a jelenlegi megállapodást is - a korábbi évekhez képest kiemelkedő összegű egyszeri juttatást biztosít a munkavállalók többségének - olvasható a társaság köleményében. A 2016. évi Bérmegállapodásban és a jelen megegyezés eredményeként ez eléri a 130-150 000 forintot munkavállalónként.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







