24 °C Budapest

Matolcsy szerint abszolút rendben van az ötmilliós luxusfizetése

2016. április 18. 16:33

2010 óta a magyar állam vezetői sikeres gazdaságtörténelmi tetteket hajtottak vége, ezért őket meg kell fizetni. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ezzel indokolta, miért nem érvényes már a kétmilliós bérplafon, és miért tartja helyesnek, hogy a parlament megduplázta, és ötmillióra emelte a fizetését.


A sokat vitatott jegybanktörvény nemcsak az MNB-alapítványok szerződéseiről szólt, hanem megduplázta a bank vezetőinek fizetését. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke így már ötmillió forintot keres, amely világszinten nem kiemelkedő összeg, de a magyar átlagfizetésekhez képest rendkívüli.

Matolcsy György ráadásul 2010-ben annak a kormánynak volt a minisztere, amely harcot indított a 2 millió feletti állami fizetések ellen, és meghúzta a 2 milliós bérplafont az állami szférában. Így az előző MNB-elnök fizetését is alaposan lecsökkentette.

Az MSZP-s Bárándy Gergely a parlamentben az azonnali kérdések órájában meg is kérdezte Matolcsytól:

Ön rendelt magának ötmilliós fizetést? Egyetért ezzel, hogy önnek ötmilliós fizetés jár? A fizetését nem tartja pofátlannak?

Matolcsynak a parlamenti szabályok alapján ezen a héten személyesen kellett válaszolnia, és elég részletesen kifejtette, miért tartja helyesnek ezt az összeget.

Először is visszautasította, hogy rendelte volna a törvényt: "ez nem kocsma, nem étterem, nem internetes csomagküldő szolgálat,a jegybank elnöke nem rendel törvényt". Majd kifejtette, hogy

mivel 2010 óta a magyar állam vezetői sikeres gazdaságtörténelmi tetteket hajtottak vége, a magyar állam vezetőit meg kell fizetni.

Matolcsy szerint az állami vállalatok vezetői vagy a Magyar Nemzeti Bank esetében is a saját területükön fizetett bérekhez kell hasonlítani a fizetéseket. És a magyar bankrendszerhez képest a középső fizetési kategóriában van az MNB-elnök fizetése - érvelt Matolcsy, aki szerint épp az MSZP-nek kellett volna kezdeményezni az ő fizetésének emelését.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bárándy annyit reagált, hogy "nehéz szavakat találni az elképesztő válaszra", és emlékeztetett, hogy épp Matolcsy szavazatával csökkentette az előző jegybankelnök fizetését a parlament. Aztán megkérdezte Matolcsytól, hogy szerinte helyes-e hogy a magyar miniszterelnökhöz képest négyszer annyit keressen.

Matolcsy azzal vágott vissza, hogy kevesebbet keres, mint a szlovák jegybank vezetője, és ugyanannyit, mint a csehé, és Bárándy sem gondolhatja hogy náluk rosszabbul dolgozik, vagy kevesebbet érdemel.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154115150458762

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?