A 2023 végén hivatalos edzői vizsgát tett Schóbert Lara szülei, Rubint Réka és Schobert Norbert nyomdokaiba lépett.
Sopronban az álláskeresők száma három év alatt a felére csökkent, ráadásul most már a közfoglalkoztatás területén is létszámfeltöltési nehézségek vannak- írja a kisalfold.hu.
Sopronban nem csak az álláskeresők száma csökkent az utóbbi időben, hanem a közfoglalkoztatottakból is hiány van. A lap értesülései szerint van olyan cég, ahol korábban húsz közmunkást is felvettek volna, de hiába vártak, egyetlen embert tudtak számukra kiközvetíteni.Az ország nyugati részén kedvező a gazdasági helyzet, a határ közelsége miatt pedig fokozottan érzékelhető, hogy a folyamatosan jelentkező munkaerő-piaci álláshelyek betöltése több ágazatban is nehézséget okoz. A közmunkások nettó fizetése ugyanis teljes mértékben versenyképtelen az ausztriai bérekkel, de még a magyar minimálbérrel szemben is.
A hűség városában hiányszakmának minősül például a szakács, a pincér, az eladó. Szintén folyamatos munkaerőhiány tapasztalható mérnökökből, de a középfokú végzettségű szakemberekre is nagy szüksége van az építőiparnak, a fémiparnak, az egészségügynek. Keresett szakma az ács, a kőműves és hidegburkoló, villanyszerelő, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, ápoló, és most már a közmunkás is.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






