Az OpenAI három korábbi kutatója nyílt levélben utasította vissza a vállalat elbocsátásukkal kapcsolatos indoklását.
Ismét arról beszélt Lázár János, hogy túl sokan dolgoznak a közszférában.
Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) kimutatása szerint a magyar bürokrácia visszafogja a gazdaságot, vagyis a tervezett bürokráciacsökkentés a versenyképességre is pozitív hatással lehet.
Hozzátette, hogy Magyarországon az adózók mintegy 20 százaléka kapja a fizetését valamilyen formában az államtól, ez az arány a régióban 15 százalék körül van, Nyugat-Európában pedig 8-10 százalék.
Éppen ezért a miniszter szerint a következő években megkerülhetetlen kérdés lesz, hányan élnek majd állami fizetésből.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







